felsohird728x90

Hirdetés

Megalakult a Közös Otthonunk Baráti Kör

Néhány héttel ezelőtt tűnhetett fel a Facebook-felhasználóknak, hogy egy új közösség alakult térségünkben Közös Otthonunk Baráti Kör néven. Erről kérdeztük Orosz Árpádot, a csornai Rubato Band fúvószenekar művészeti vezetőjét és karnagyát, a baráti kör egyik alapító tagját.

 

Hirdetés

Milyen céllal alakult meg a Közös Otthonunk Baráti Kör?

A Közös Otthonunk Baráti Kört számos, a térségünkben élő, a közéletben szívesen szerepet vállaló személy alapította meg az év elején. Látjuk, hogy mennyi minden épült és szépült meg az elmúlt években, ezt a munkát szeretnénk mi is támogatni. De természetesen nemcsak a fejlesztések felkarolása a célunk, hanem egy aktív, pezsgő közösség létrehozása is, mely többek között fotópályázattal, rajzversennyel, rendezvényekkel és ezekhez hasonló akciókkal és ötletekkel szeretné megmozdítani a térségben élőket. Röviden megfogalmazva: közös otthonunk szeretete közös gondolkodásra és közös cselekvésre késztet minket.

Egyik célként jelölte meg a fejlesztések felkarolását. Érthetjük ezt úgy, hogy a helyi közéletben is aktív szerepet kívánnak betölteni?

A baráti kör döntő többsége nem politikusokból áll. Igaz, hogy tagjaink között van országgyűlési képviselő, polgármester és önkormányzati képviselő is, de a csapat nagy részét a civil világból érkezők adják. Van közöttünk katolikus pap, lelkész, tánctanár, zenetanár, intézményvezető, orvos, könyvtáros és még megannyi szakterületen dolgozó. Mi nem politizálni szeretnénk, hanem összefogni és támogatni azokat az embereket, akik készek cselekedni közös otthonunk javára.

Orosz Árpád, a csornai Rubato Band fúvószenekar művészeti vezetője és karnagya, a baráti kör egyik alapító tagja

 

A közösségi oldalukra feltöltött bemutatkozó szövegben azt írják, hogy „városaink és falvaink otthonossága mindannyiunk számára fontos, és ezért készek és képesek is vagyunk a cselekvésre”. Milyen cselekvésre gondolnak elsősorban?

A baráti kör tagjai mind, mind saját területükön igyekeznek sokat tenni az itt élők javára. Van, aki kisebb vagy nagyobb közösségek életét szervezi, irányítja, van, aki a népzene, vagy a cigányzene hagyományait ápolja, jómagam például a zenei világban dolgozom. Mi mindannyian készek vagyunk szabadidőnkből is áldozni közös otthonunk javára. Röviden válaszolva a kérdésre, ha mindenki felelősséget érez saját kis közössége iránt, akkor a jövőben is töretlenül fejlődhet térségünk, és a továbbiakban is biztonságos lehet közös otthonunk.

Az eddig elhangzottakból és a bemutatkozójuk megismeréséből arra a következtetésre jutunk, hogy a baráti kör elégedett térségünk elmúlt évekbeli fejlődésével. Miben tudják támogatni a további fejlődést?

Így igaz. Láthatjuk a pozitív változást, hogy mennyi minden valósult meg az elmúlt években. Örömmel konstatáljuk a gyorsforgalmi útépítéseket, a kórházfejlesztéseket, út- és járdaépítéseket, a megújult iskolákat, óvodákat, templomokat és falusi orvosi rendelőket. De azt is érzékeljük, hogy még rengeteget kell dolgozni azért, hogy felzárkózzunk Európához. Ugyanakkor az is tisztán látszik, hogy nálunk biztonságosabb az élet, mint Nyugat-Európában, és mi nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket. Ahhoz, hogy rá tudjunk mosolyogni saját, közös sikereinkre, fel kell ismernünk őket. Mi abban tudunk segítséget nyújtani, ki-ki a saját maga tudása, ideje és rálátása szerint, hogy örülni tudjunk mindannak, ami jó, és jelezzük mindazt, ami javításra szorul.

Mit kell tennie annak, aki szeretne csatlakozni a baráti körhöz?

Közösségünk nyitott, így szeretettel vár bárkit, aki úgy gondolja, hogy azonosulni tud céljainkkal. Ennek legmegfelelőbb módja az, hogy jelentkezik a baráti kör valamelyik tagjánál. Bízunk abban, hogy idővel egyre több jóérzésű, tenni akaró lokálpatrióta csatlakozik hozzánk.

 

 

e-max.it: your social media marketing partner

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes