felsohird728x90

Hirdetés

Tanévzáró ünnepély és ballagás a csornai Jézus Szíve templomban

A csornai Jézus Szíve templomban került megrendezésre II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola ballagása és évzárója. Nem szokványos tanévzáró ünnepélyről van szó, mivel az iskola katolikus szellemben neveli diákjait. Éppen ezért az egész ünnepséget egy istentisztelet keretében szervezték meg.

Hirdetés

Az egész iskola bevonult a templomba, hogy megkapják bizonyítványaikat és elbúcsúzzanak a ballagó diákoktól. Az épület megtelt a tanulók szüleivel, nagyszüleivel és hozzátartozóival, akik ugyanolyan izgatottan várták a bizonyítványosztást, mint gyermekeik.

Két osztály búcsúzott idén az iskolától, akik közül többen kaptak könyveket és okleveleket a tanulmányaik során elért eredményeikért, az arra méltóak pedig kitüntetésben is részesültek. Ezen kívül minden évfolyamon díjazták az eredményes tanulókat és buzdították őket további lelkesedésre és kitartásra.

Fehér Lászlóné igazgató beszédében elköszönt a diákoktól és biztatta őket, hogy a nyári szünetben is gyakran látogassanak el a szentmisékre.

A tanévzáró ünnepségen az iskola diákjai versekkel üdvözölték a nyarat és az énekkaros növendékek is gyönyörű dalokkal búcsúztatták a tanévet. Az ünnepséget misével zárták le, mely már hagyománynak számít az iskola történelmében.

  • DSCN5125
  • DSCN5130
  • DSCN5136
  • DSCN5141
  • DSCN5153
  • DSCN5160
  • DSCN5162
  • DSCN5199
  • DSCN5206
  • DSCN5212
  • DSCN5214
  • DSCN5216
  • DSCN5218
  • DSCN5227
  • harmadik
  • hatodik
  • hetedik
  • negyedik

Simple Image Gallery Extended

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes