A fejlesztés ünnepélyes átadójára ma került sor, melyen köszöntőt mondott Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja, valamint Családi János, a Hanság-Fertőmenti TÉSZ elnöke.

 

Hirdetés

Kiss Miklós Zsolt államtitkár beszédében kiemelte, hogy egy ilyen beruházással el tudjuk érni a korábban megfogalmazott célokat, jöjjenek létre munkahelyek, legyenek hatékonyabbak, versenyképesebbek a mezőgazdaság vállalkozásai. Az idei év is megmutatja a zöldség-, gyümölcstermesztő hálózatnak, hogy 5 és 10 éves időszakokban lesznek kiemelkedően jó évek és lesznek sajnos kiemelkedően rosszak is. Ezért nagyon fontos, hogy minden olyan eszközzel segítsük az agrárvállalkozásainkat, amelyeknek köszönhetően túl tudnak élni, fejleszteni tudnak, és egyre sikeresebbek lehetnek. Fontos, hogy a hazai agrárvállalkozásaink felkészültebbek, hatékonyabbak és jobbak legyenek – állapította meg az államtitkár.

Széles Sándor kormánymegbízott gratulált annak az 50 gazdának, aki a TÉSZ tulajdonosaként ennek a beruházásnak a megálmodója és majdan használója lesz. Az agrárkamara megyei elnökét idézte: „ami családi alapon működik, az jól fog működni”.

Családi János beszédében elmondta, hogy már 2015 óta álmodoztak erről a hűtőházról. A szövetkezet életében a mai esemény hasonló fontosságú volt, mint egykor a megalakulás napja. Csornán létesült elsőként hűtőház ebben a programban, ami nagyon jó érzés, ugyanakkor nagyon sok munkával is járt.

A fejlesztés keretein belül megvalósulhatott egy új, 2110 m3-es hűtött légterű, 450 tonna kapacitású hűtőház. Normál hőmérsékletű tárolót építettek ULO technológiával, manipuláló tér, csomagolóanyag- és göngyölegraktár, továbbá szociális helyiségek, külső kiszolgáló terek kerültek kialakításra.

Mind a hűtőház megépítése, mind az ezzel összefüggő napelemek telepítése innovatív és költséghatékony megoldás, ami elősegíti a piac bővítését. A fejlesztéssel lehetővé válik a folyamatos, egész éven át történő áruellátást, mivel a betárolt áru az értékesítésig megőrzi jó minőségét. Így a vevői igények jobb kielégítésére, továbbá a TÉSZ piaci pozíciójának erősítésére nyílik lehetőség.

  • IMG_9322
  • IMG_9323
  • IMG_9326
  • IMG_9329
  • IMG_9334
  • IMG_9335
  • IMG_9338
  • IMG_9345
  • IMG_9346
  • IMG_9349
  • IMG_9351
  • IMG_9352
  • IMG_9362
  • IMG_9365
  • IMG_9367
  • IMG_9375
  • IMG_9377
  • IMG_9378
  • IMG_9379
  • IMG_9390
  • IMG_9391
  • IMG_9413
  • IMG_9414
  • IMG_9422
  • IMG_9423
  • IMG_9426
  • IMG_9427
  • IMG_9433
  • IMG_9435
  • IMG_9438
  • IMG_9449
  • IMG_9453

Simple Image Gallery Extended

e-max.it: your social media marketing partner