felsohird728x90

Hirdetés

Játéknapot tartanak a csornai Martincsevics Károly Városi Könyvtárban

Csorna város 2018. szeptember 14-én először csatlakozik a Játsszunk Mindannyian! Országos Játéknap elnevezésű rendezvényhez.

Hirdetés

A program széles összefogásban valósul meg, helyi kezdeményezője a Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztályának régiós felelőse, Világosné Rozsonits Erika. A GYSZSZC Hunyadi János Középiskolája tanárának ötlete mellé felsorakozott iskolája vezetése és pedagógia szakos diákjai, valamint a Martincsevics Károly Városi Könyvtár, mely utóbbi a rendezvény helyszíne is lesz.

A csornai Játéknapot 0- 99 éves korig hirdették meg, ennek megfelelően eltérő nehézségű játékokkal készülnek ötféle tematikára épülve: Tésztavarázs; Papírvarázs; Fonalvarázs; Táncvarázs; Logikavarázs. A "varázsműhelyekben" játékos, szórakoztató formában ismerhetőek meg hagyományos és modern játékaink, mint a sakk vagy a malom, az ország-város, az ugróiskola, készülhetnek telefondíszek, karkötők, öltöztető babák és egyszerű tészták is.

A program lényegét adja, hogy a közös játék a szórakoztatás mellett segít a gyerekek egymás és a körülöttük élő felnőttek (szülők, pedagógusok, nevelők, stb.) közti párbeszéd kialakításában, a kapcsolatépítésben is. A jó hangulatú, közösen átélt élmények kihatnak a mindennapjainkra, erőt adnak mindenkinek!

Ezt kívánják a szervezők megvalósítani ezen a napon a Martincsevics Károly Városi Könyvtárban reggel fél kilenc és este hat között.

Az ingyenes programokra bejelentkezés nélkül várják a családokat és egyéni látogatókat, de szervezett óvodai, iskolai csoportok számára regisztráció szükséges, mely kérhető a 96/261-622-es telefonszámon, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, illetve személyesen a könyvtárban (Csorna, Soproni út 57.).

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes