felsohird728x90

Hirdetés

Gálaműsorral ünnepelte 80 éves jubileumát a csornai Csukás Zoltán Iskola

A Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola a 80 éves jubileumát gálaműsorral ünnepelte a Városi Művelődési Központban, melyen a jelenlegi és a volt diákok, tanárok is részt vettek.

 

Hirdetés

Perlaki Sándor intézményvezető megnyitóját követően ünnepi beszédet mondott Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár, dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester, valamint Németh Gergely, a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara elnöke.

Perlaki Sándor a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola intézményvezetője

Perlaki Sándor igazgató beszédében emlékeztetett arra, fontos, hogy legyenek az életünkben olyan kiemelkedő események, amelyek örökre nyomot hagynak a szívünkben. Az intézményvezető felidézte a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola történelmét a kezdetektől napjainkig. Kifejtette, hogy az iskola az elmúlt 80 évben a változásokat átvészelve generációk százait készítette fel az általuk választott hivatásban való boldogulásra, és nagyon sok tehetséges pályakezdő szakembert indított útjára. Mindezt az elődök tapasztalataira és eredményeire építve tudták elérni.

Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a mezőgazdasághoz és a sikeres agráriumhoz megfelelő tudásra van szükség. A helyettes államtitkár szerint a munkaerőpiac igényeihez mérten az agrárminisztérium folyamatosan csiszolja, formálja az agrárszakképzési programját. A szaktárca legfontosabb célja, hogy a szakképzési rendszer az agrárgazdaság fejlesztését, a termelők számának növekedését, a teljes egészében GMO-mentes mezőgazdasági termelést szolgálja.

Bagdán Boglárka tudatta, hogy az agrárium korszakváltáshoz ért. A magyar mezőgazdaság modernizációja a digitális agrárstratégiára épül, ezért a szaktárca tervei között szerepel a digitális agrárium program elindítása.Végezetül felhívta a diákok figyelmét, hogy a szeretet, a barátság, a hűség és a tisztelet az igazi összekötő kapocs, és ennek közös pontja az iskola, ahol mindezek megszülethettek.

Dr. Bónáné dr. Németh Katalin Csorna Város polgármestere

Dr. Bónáné dr. Németh Katalin, Csorna Város polgármestere szerint a korszerű tudás, a modern technológiák ismerete, a kiváló tanári kar és a tudásszomjas ifjúság, az érdeklődő diákok mind feltételei annak, hogy egy oktatási intézmény működése hosszú ideig sikerrel fennmaradjon. A polgármester kiemelte, hogy ez nem csak az intézményből kikerülő, helyüket a modern gazdálkodásban biztosan megtaláló diákoknak nyújt szilárd alapokat, hanem Csorna életébe is pezsgést hoz, a nemzeti szakképzési palettához egy élénk, és messziről is jól látható, csodálatos zöld színfoltot is hozzáad.

Németh Gergely, a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara elnöke

Németh Gergely, a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara elnöke beszédében kiemelte, hogy az iskola a 80 éves működése alatt felmerülő kihívásokra mindig megfelelően tudott reagálni. Elmondta, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mindig is partnerként tekintett az intézményre, mert a jövő kamarai tagsága itt nevelkedik, itt szívja magába a tudást.

Az ünnepi köszöntők mellett tangóharmonikán zenélt Telekesi Tamás Csukásos diák, majd verset szavalt Giczi Artúr tanár és Kovács Gábor egykori tanuló. A rendezvény színvonalát énekhangjával tovább emelte Dömötör Attila, valamint az iskola jelenlegi és volt diákjainak néptáncelőadása, melyet Kapui Ferenc, az iskola öregdiákjának, egykori tanárának visszaemlékező gondolatai követtek.

A Rábaköz Szíve Magazin nyomtatott kiadásában többrészes sorozatban mutatjuk be az iskola történetét Pavlóczki Béla történelemtanár segítségével. Az első részt a márciusi újságban olvashatják, mely jövőhéten jelenik meg a Rábaközben.

  • IMG_4268
  • IMG_4272
  • IMG_4280
  • IMG_4281
  • IMG_4286
  • IMG_4294
  • IMG_4301
  • IMG_4303
  • IMG_4314
  • IMG_4321
  • IMG_4339
  • IMG_4343
  • IMG_4346
  • IMG_4348
  • IMG_4367
  • IMG_4371
  • IMG_4376
  • IMG_4383
  • IMG_4384
  • IMG_4385

Simple Image Gallery Extended

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes