felsohird728x90

Hirdetés

Csontritkulás és életmód

A csontritkulás-orvosi nevén osteoporosis - a csontok ásványi anyag (elsősorban kalcium sók) tartalmának csökkenését, a csontszerkezet, ill. a szilárdságot adó csontgerendázat megritkulását jelenti, melynek következtében a csontok törékennyé válnak, már kis behatásra is eltörhetnek.

Hirdetés

Nyugodtan nevezhetjük népbetegségnek, Magyarországon közel 1 millió embert érint. Néma kórnak is hívják, mert sokszor csak a bekövetkezett törés után derül fény fennállására.

A csontanyagcsere egy dinamikus folyamat, melyet számos tényező, egyebek között az aktuális terhelés (pl. törés utáni állapot) is befolyásol. A csontbontó sejtek leépítik a régi, a csontépítő sejtek az aktuális igényeknek megfelelően felépítik az új csontszerkezetet. A maximális csonttömeg kb. 25 éves korig alakul ki, azt követően stagnál, majd 35-40 éves kortól csökkenni kezd. Ez a folyamat a kor előrehaladtával és nőknél a menopauzát követően felgyorsul.

Kialakulásában örökletes, hormonális, táplálkozási és életmódbeli tényezők játszanak szerepet. Elsősorban a változókor utáni nőket érinti, mivel a női hormonszinteknek jelentős szerepe van a csontanyagcserében. Természetesen férfiaknál is előfordul, főleg idősebb korban. A betegség közel 2/3-a nem kerül felismerésre, kezelésre. A diagnózisban elsődleges fontosságú egy rövid és ártalmatlan vizsgálat, az úgynevezett denzitometria, mely pontos képet ad a csontok ásványi anyag tartalmáról, rutinszerűen végezhető, de több más részletes vizsgálat is létezik. A denzitometria vagy DEXA vizsgálat indokolt esetben orvosi beutalóval mindenki számára hozzáférhető. Elvégzése a változókor utáni időszakban minden nőnek ajánlott, az eredménytől függően 1-2 vagy 3 évente kontrollálandó.

Bizonyos testi tünetek is felhívhatják a figyelmet a csontritkulás fennállására. Ilyenek a testtartás megváltozása, görnyedt hát, magasság csökkenés, a hát bőrén karácsonyfa-szerű rajzolat kialakulása, gerincfájdalom. A vékony testalkatúak hajlamosabbak az osteoporosisra, a fizikai munkát végzők, rendszeresen sportolók esetében a csontozat kevésbe veszélyezett.

A genetika mellett hajlamosító tényezők az alultápláltság, alacsony testtömeg, csökkent kalcium bevitel és D-vitamin hiány (napfény hatására képződik szerveztünkben), tunya életmód, de gyakrabban alakul ki felszívódási zavarokban, vesebetegség esetén, hormonális rendellenességek (pl.pajzsmirigy alul- vagy túlműködés), cukorbetegek, krónikus gyulladásban szenvedők esetén.

Hogyan kezeljük?

Többfajta gyógyszer áll rendelkezésre, ezek közül legelterjedtebbek az úgynevezett biszfoszfonát készítmények, melyeket heti vagy havi gyakorisággal kell szedni, de léteznek hosszú hatású injekciós készítmények is. Kiegészítésként kalcium és D-vitamin pótlás is szükséges, főleg a téli időszakban. A terápia beállítása az esetleges kísérőbetegségek és mellékhatások mérlegelése után a kezelőorvos, általában reumatológus szakorvos feladata. Nem csak a terápiában, de a megelőzésben is fontos a megfelelő életmód: kalciumban dús étrend, tejtermékek, főzelékfélék, gyümölcsök fogyasztása, rendszeres tartózkodás friss levegőn, napfényen, torna, könnyű munka (pl.:kertészkedés). Fontos az elesések megelőzése, elkerülése. Fordítsunk figyelmet arra, hogy környezetünk, lakásunk lehetőség szerint „akadálymentes” legyen. Cél az, hogy megelőzzük az osteoporosis kialakulását, progresszióját, csonttörés kialakulását. Leggyakrabban a csigolyák, a csukló és a csípőtáj törése következik be csontritkulás esetén.

Ezek ellátása (műtét, rehabilitáció) és a következményes egészségkárosodás, (pl. tartós gerincfájdalom, korlátozottság, járászavar stb.) sokkal nagyobb terhet jelent a társadalom és az egyén számára, mint a megelőzés, az időben felállított diagnózis és terápia. A következő téma a csontritkulással kapcsolatos gyógytorna lesz.

Kalcium: naponta 1000-1500 mg - átlagosan 4-500 mg, idős korban a felszívódás csökken

100 grammban:
tej: 120 mg
trappista sajt: 600 mg
joghurt: 150 mg
olajos hal: 270 mg
paraj: 133 mg
banán: 110 mg
kelkáposzta: 110 mg
metélőhagyma: 165 mg
ásványvizek

D-vitamin: táplálék, napfény vagy multivitamin

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes