felsohird728x90

Hirdetés

Kábítószer birtoklás miatt fogtak el két férfit Csornán

A mosonmagyaróvári és a csornai rendőrök kábítószer birtoklása vétség miatt fogtak el három férfit.

Hirdetés

A rendőrök Csornán, a Soproni úton igazoltatták egy autó utasait 2019. május 21-én 1 óra 20 perckor, amelynek során átvizsgálták ruházatukat, valamint a járművet is. A járőrök a személygépkocsi könyöklőjének rekeszében - egy dobozban - alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagra bukkantak. A gépjármű 24 és 36 éves utasát a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott. N. Dávidot és S. Zoltánt a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A járőrök Mosonmagyaróváron, a Gabonarakparton ellenőrizték egy személygépkocsi vezetőjét 2019. május 20-án 21 óra 12 perckor. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a járművet a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság körözi, ugyanis azt a sofőr 2019. május 8-án egy napra bérelte ki, majd a bérleti idő lejárta után nem vitte vissza tulajdonosának. Az autó átvizsgálásakor a rendőrök az első ülésen elhelyezett kabát zsebében - egy műanyag tasakba csomagolva - kábítószergyanús növényi származékra bukkantak. A 23 éves gépjárművezetőt a helyszínen elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott. Sz. Bence Gábort a nyomozók jármű önkényes elvétele bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes