felsohird728x90

Hirdetés

Ma ünnepeljük Csorna védőszentjét: Páduai Szent Antalt

A legnépszerűbb szent az egész világon alighanem Páduai Szent Antal (1195–1231. június 13.). Jóformán nincs templom, ahol ne állana szobra, mely angyali szelídségű ifjú szerzetest ábrázol, barna ferences csuhában, karján a kis Jézussal, szabad kezében liliommal. Aki hívő katolikusnak gondja-baja van, végső menedékként mind hozzá fordul.

 

Hirdetés

Emléknapján 17.30-kor lesz szentségimádás a Premontrei templomban, melyet 18 órakor szentmise követ a papi és szerzetesi hivatásokért.

Páduai Szent Antal élete

Portugál nemesi családból származott, eredetileg Fernando névre keresztelték. Körülbelül 16 éves lehetett, amikor belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé. Ekkor vette fel az Antal nevet, védőszentjéül Remete Szent Antalt választva. 1220-ban átlépett a ferences rendbe, és misszionáriusként Marokkóba indult. Betegsége miatt hamar haza kellett térnie, a hajó azonban viharba került, és Szicília partjaira vetődött. Itt élt egy rövid ideig, és itt vett részt 1221-ben a ferencesek generális káptalanján.

Ekkor találkozott Assisi Szent Ferenccel. Antal feltűnt szónoki képességeivel, ezért azzal bízták meg, hogy Dél-Franciaországban a katharoknak és a valdenseknek prédikáljon. 1227-ben tért vissza Észak-Itáliába, ahol térítő prédikátor és tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt. 1230-ban visszavonult számos hivatalától, és 1231-ben útban Padova felé halt meg, az arcellai kolostorban.

Páduai Szent Antal védőszentje az amputált végtagúaknak, az állatoknak, Brazíliának, Csorna városnak, az éhezőknek, az elveszett tárgyaknak, a hajósoknak, az időseknek, a meddőknek, Portugáliának, a szegényeknek és a várandós anyáknak.

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes