felsohird728x90

Hirdetés

Életmentő ötlet - így taníthat elsősegélyre egy flipper játék

A Magyar Vöröskereszt tevékenységei között hosszú évtizedek óta kiemelkedő fontosságú az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő terjesztése, a társadalmi elsősegélynyújtás népszerűsítése.

Hirdetés

Az újraélesztés technikáit – elméletileg – sokan ismerik, mégis kevesen mernék alkalmazni; a korábbi évek statisztikái szerint Magyarországon 1000 emberből mindössze 17-en nyilatkozták azt, hogy szükség esetén képesek lennének az újraélesztés gyakorlati kivitelezésére. Fontos tény, hogy Magyarországon évente több mint 20 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében. Az Országos Mentőszolgálat tapasztalatai alapján a halálozások több, mint kétharmada megelőzhető lenne, ha a laikusok időben meg kezdenék az újraélesztést.

Ennek egyik lehetséges oka az, hogy a nyugati országokkal ellentétben hazánkban nem kap kiemelt szerepet az újraélesztés technikáinak minél szélesebb körű megismertetése. Ezen szeretne változtatni a Magyar Vöröskereszt vadonatúj eszközével, a „FirstAid Game”-mel. Az eszköz lényege, hogy a tantermi keretekből kilépve játékosabb formában, a játékos oldaláról közelíti meg ezt az – egyébként nyers, de életfontosságú – témát. Hogyan lehetséges ez? A FirstAid Game egy olyan különleges flipper, ami csak akkor enged hozzáférést a játéktérhez, ha a játékos elsajátította az elsősegélynyújtás legelemibb fogásait. Mindezt a flipper tetejére rögzített ambufantomon keresztül teheti meg; ha sikeres az újraélesztés, a játékos előtt megnyílik a gép tematikus játéktere, és megkapja megérdemelt jutalmát: megkezdődhet a játék.

A „FirstAid Game” flippergép, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének, a Csornai Művelődési Háznak és az Alkonyzóna Flipper Klub összefogásának köszönhetően, 2019.október 14-től, október 18-ig Csornán is kipróbálható lesz, az Alkonyzóna Flipper Klubban (9300 Csorna Erzsébet Királyné út /Korona udvar/), melyre 10-15 fős felnőtt és iskolás csoportok jelentkezését várják.

Jelentkezni lehet:

Horváth Flórián 06-30 /979-6693
Makray Mihály 06-30/ 9691-1229

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes