felsohird728x90

Hirdetés

Ismerje meg a csornai kiemelt lángfutókat

Most szombaton érkezik Csornára az Ifjúsági Olimpiai láng, melyet futva visznek el a településjelző táblától egészen a belvárosig, a Premontrei Apátság elé.

A hat kiemelt lángfutóhoz csatlakozhatnak a sportolni szerető csornaiak is, erről korábbi cikkünkben írtunk már.

Most bemutatjuk, hogy kik lesznek a kiemelt lángfutók, akikkel együtt futva mi is részesei lehetünk az Európai Ifjúsági Olimpiának.

Németh Georgina 


1990-ben született Csornán, édesapja révén már egészen kiskora óta jelen van az életében a sport. A kilométereket utazás formájában is szereti gyűjteni, így 2013-ban Máltára költözött, majd egy fél hónapos afrikai útról visszatérve hirtelen elsötétült a világ előtte, és Londonban ébredt, túl egy sikeres máj transzplantáción. Még a kórházi ágyhoz kötve megfogadta magában, hogy ha felépül futni fog, bár még a segítség nélküli járás is távolinak tűnt számára. 2014-ben költözött haza Magyarországra és a Trappancs egyesület segítő szárnyai alatt el is kezdte megvalósítani álmait. 2016-ban sikerült is kijutnia a Finnországban megrendezett Szervátültetettek Európa Bajnokságára, ahol két úszó és négy futószámban mérettette meg magát 2 arany, 1 ezüst és 2 bronzérmet nyerve.

Kép: Trappancs

 

Boldvai Márton Bertalan

1987-ben született Budapesten. A csornai premontrei szerzetesrendbe 2006. augusztus 15-én lépett be, szerzetesi örökfogadalmát 2010. augusztus 15-én tette le. Papszentelésére 2012. augusztus 12-én került sor a csornai premontrei templomban. Ezt követően két évig volt a Jézus Szíve templom káplánja, majd 2014-től szerzetesteológiai tanulmányokat folytatott Rómában. A négy szemeszter sikeres elvégzése után 2016. augusztus 1-től a Csornai Nagyboldogasszony Premontrei templom plébániai kormányzója, valamint az acsalagi és maglócai templom plébánosa. Bertalan atya közvetlenségével hamar megszerettette magát a csornai hívekkel, nagyon jó kapcsolatot ápol mind a fiatal, mind az idősebb csornaiakkal. 

Lőre Pál

1978-ban született Mosonmagyaróváron. 1997-ben költözött Ásványráróról Csornára, ebben az évben vált a Csornai Sportegyesület igazolt labdarúgójává. A mai napig aktív sportolója az egyesületnek, így a 2017-es évben 20 éves jubileumot ünnepel. Labdarúgói pályafutása során több, mint 500 bajnoki- és kupamérkőzésen védte a csornai kaput. Lőre Pál tagja volt a 2011/2012-es szezon bronzérmes NB III. osztályú csapatának, ahol minden mérkőzésen kezdő játékosként lépett pályára. Védéseivel jelentős mértékben hozzájárult a 2014/2015-ös Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályú bajnok és megyei kupagyőztes csapat sikeréhez, ahol szintén minden mérkőzésen kezdőként szerepelt a csornai csapatban. A labdarúgás mellett 18 éve lát el a Csornai Sportegyesületnél gondnoki feladatokat, melyhez hozzá tartozik a Sportegyesület által üzemeltetett labdarúgópályák gondozása, kezelése, emellett szertárosként is segíti az edzők munkáját. Lőre Pál 2006 óta utánpótlás edzőként is tevékenykedik az egyesületnél, jelenleg az U11-es csapat edzője, szintén utánpótlás korú sportolóknak kapusedzéseket is tart.

Kép: Járeb Jutka

 

Szilágyiné Polgár Éva

1953-ban született Kapuváron. Középiskolai tanulmányait a kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumban folytatta, majd matematika- fizika szakos tanári diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg. 1977 óta tanít Csornán a Hunyadi János Középiskolában. Szilágyiné Polgár Évát a precíz, pontos munka és annak megkövetése jellemezte. Pedagógiai pályája alatt sok versenyt, vetélkedőt szervezett a reáltárgyakat szerető diákoknak. Munkája elismeréseként 2017-ben megkapta az egyik legnagyobb magyar fizikai díjat, a Mikola Sándor-díjat. Évente legfeljebb két Mikola-díj osztható ki, ezek egyikét egy általános iskolai, a másikat pedig egy középiskolai fizikatanár kapja.

Kép: Facebook

Babos Rita

1980-ban született, hétévesen már a csornai Pántlika néptáncegyüttesbe járt, ahol 11 évet töltött. Ezzel párhuzamosan több sportágat is kipróbált, kézilabdázott, kosárlabdázott. „De a vér nem válik vízzé.” - ahogy mondják. Édesapja, Babos Géza az atlétikának szentelte az életét. Az Ő segítségével és tanárai bátorításával rátalált a „sportok királynőjéhez” vezető útra. 1994-ben Németh Gyula kérésére a Soproni Sportiskolába (ma Soproni AC) igazolt, mert szükség volt még egy emberre a serdülő Ügyességi CSB-n induló távolugró csapatban. Ekkor szülővárosában, Csornán már nem működött atlétikai szakosztály, így kihasználta a lehetőséget. Rögtön egy aranyéremmel indította a pályafutását. Édesapja irányításával a következő évben már Országos Diákolimpiát nyert távolugrásban és bekerült a Serdülő Válogatottba. Ekkor örökre eljegyezte magát az atlétikával. A soproni évek alatt számos csapatbajnoki címet szerezett távol- és hármasugrásban, ifjúsági bajnokságot nyert hétpróbában. 18 évesen magasugrásban már 180 cm-ig jutott. Közben persze a tanulásra is sok energiát fektetett, a gimnáziumot kitűnő érettségivel és „Csorna Város Érdemes Diákja” kitüntetésével fejezte be. Ezután a győri Széchenyi István Egyetemen környezetmérnöki diplomát, majd a Testnevelési Egyetemen középfokú edzői diplomát szerzett. Pályafutása során rengeteg érmet szerzett, több alkalommal is egyéni és egyéb csúcsokat döntött meg. Magyar bajnok ugró, többszörös felnőtt Európa-kupa válogatott. Jelenleg az Alba Regia Atlétika Klub edzőjeként dolgozik.

Kép: szekesfehervar.hu

Babos Géza

1938-ban született, a Testnevelési Főiskola elvégzése után 1961-ben kezdett tanítani Csornán a Hunyadi János Középiskolában. Lelkesen szervezte a tömegsportrendezvényeket, a mozgás szeretetére nevelte tanítványait. Először csak egyedül edzett, aztán csatlakoztak a diákok is. A Győri Dózsa kezdeményezésére alakítottak fiókszakosztályt Csornán, melyet később átvett a Győri ETO. Az 1980-as évek végéig működött a kihelyezett szakosztály, mígnem a Csornai Sportegyesülethez igazoltak az atléták. Babos Géza olyan versenyzőket nevelt, mint Németh Gyula távolugró, magyar válogatott csúcstartó, Csoma Ferenc gátfutó, Lukács László sprinter, Horváth Géza diszkoszvető (válogatottak). Pődör Pál, Király László ifiválogatott gátfutók. Papp László, Szabó Károly tízpróba-ifiválogatott. Kiss Katalin, Horváth Margit magasugrók, Pölöskei Eleonóra középtávfutó. Papp Imre gátfutó, Kormos József sokoldalú kiváló atléta, György László középtávfutó, Papp Zsolt sprinter, Krekó Imre gátfutó, Menyhárt István (úttörő-olimpiai válogatottként Mongóliában versenyzett), Török Zsolt 400-as ifjúsági válogatott, Szabó Lajos diszkoszvető, Világos István középtávfutó. Babos Géza utolsó tanítványa lánya, Babos Rita többszörös felnőtt Európa-kupa válogatott, magyar bajnok ugró atléta.

Felhasznált forrás: Kisalföld.hu

Kép: Babos Rita/Facebook

 

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes