felsohird728x90

Hirdetés

Új gyermekorvos rendel Csornán

Dr. Győrik Zita gyermekorvos 2017. március 1-jétől látja el a kis betegeket Csornán a tragikusan elhunyt Dr. Bognár István körzetében. A fiatal doktornő a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermekosztályáról érkezett városunkba, hogy betöltse a vártnál hamarabb megüresedett praxist.

Az új csornai doktornő Mosonmagyaróváron született, ott járt általános iskolába. Amennyire emlékszik rá, nagyon régóta orvosnak készült, bár egy ideig a zenei pálya is vonzotta, sokáig zongorázott. Célját már a középiskola megválasztásakor is figyelembe véve kérte felvételét a győri Révai Miklós Gimnáziumba, ahol 1996-ban érettségizett. Orvosi tanulmányait a Semmelweis Egyetemen folytatta, 2002-ben végzett általános orvosként. Mivel egészen fiatal korától sokat és szívesen vigyázott gyerekekre, valahol mindig is a gyermekgyógyászatot érezte a saját útjának. Az egyetemi évei alatt ugyan volt egy kis megingása a belgyógyászat irányába, végül szakmai pályafutásának kezdetén nagyon hamar elköteleződött a gyerekgyógyászat iránt: a szombathelyi Markusovszky Kórház gyermekosztályán kezdett dolgozni.

2006-ban tért vissza szülővárosába, Mosonmagyaróvárra a Karolina Kórház gyermekosztályára. Közben családot alapított, férjével három leánygyermeket nevelnek jánossomorjai otthonukban. 2008-ban gyermekgyógyász szakvizsgát tett, és a mosonmagyaróvári kórházban dolgozott egészen 2017 februárjáig. Bár gyermekekkel foglalkozott eddig is, és a kezelt betegségek is jórészt azonosak, számára fontos különbség, hogy az alapellátásban egy idő után kötődés alakul ki a betegekkel és a családokkal, hiszen legtöbb esetben az egész gyermekkort végigkíséri a választott gyermekorvos. Éppen ez a személyesség volt váltásának egyik fontos oka, ilyenre ugyanis a kórházi gyermekgyógyászat esetében legtöbbször nem kerül sor, hiszen ott általában akut ellátásban részesítik a gyerekeket, akik a saját gyermekorvosukhoz mennek vissza a kezelés után. A gyermekgyógyászattal kapcsolatos alapvető nézeteiről elárulta, hogy alapjában véve védőoltáspárti, azt vallja, ha egy betegség ilyen módon megelőzhető, akkor érdemes élni a lehetőséggel. Ha a család anyagi helyzete is megengedi, javasolni szokta a választható védőoltások beadatását, maga is megtette a saját gyermekei esetében, de a túlzott gyógyszerelésnek nem híve.

A lázcsillapítással kapcsolatban próbálja magáévá tenni az újfajta szemléletet, amely a gyermek állapotának figyelembevételével javasolja a gyógyszer adagolását. A közérzet ugyanis egyénenként nagyon eltérő: valaki 39 fokos lázzal is jól van, míg más nagyon elesett lehet már 37,5 foknál is. Nem tartja kötelező érvényűnek a lázcsillapítást, és azt is kommunikálja a páciensei felé, hogy a láz a szervezet védekező mechanizmusa, segít a kórokozók legyőzésében.

A szakma és a magánélet kapcsán kiemelte, hogy bár orvos, saját családjában nincs túldimenzionálva a betegség: hét, nyolc és tíz éves lányai nem betegeskednek sokat. Ehhez egyértelműen hozzájárul a megelőzésre való törekvés, melynek szerves része az egészséges táplálkozás, a testmozgás, a sportoltatás.

Elmondása szerint nagy feladat volt a csornaiak szeretett doktor bácsija helyére kerülni, amiben nagyon sok segítséget kapott asszisztensétől, Fekete Gézánétól. Ildikó 24 évig dolgozott a doktor úr mellett, így jól ismeri mind a rendszer működését, mind a kis pácienseket és szüleiket, ami megkönnyítette a fiatal doktornő számára a kezdeteket.

Az elmúlt két hónap alapján úgy érzi, elmondhatja, hogy nagyon pozitívan fogadták az emberek, bizalommal vannak iránta, amit igyekszik a legjobb tudása szerint meg is szolgálni. A kollégák mindannyian: Dávid doktor úr, az asszisztensek, a védőnők is mindenben támogatták, és mindezek nagyban segítették beilleszkedését.

Rendelés idő:

hétfő, szerda csütörtök: 8.30-11.30

kedd: 12.00-13.00, majd tanácsadás

péntek: 11.00-14.00

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes