felsohird728x90

Hirdetés

Megoldódni látszik a csornai termálfürdő évtizedes problémája

Közel húsz éve tart Csornán a termálfürdő és a hozzá tartozó termálkút kálváriája. Mint ismeretes, a termálfürdő Csorna Város Önkormányzatának tulajdonában áll, viszont a termálkút nem, hanem a szomszédos, mintegy tíz hektáros területen, amely az EUROFARM Kft. tulajdonát képezi. A tulajdonos ellen időközben felszámolási eljárás indult, így a földterületet a termálkúttal együtt árverésre bocsájtották.

Dr. Bónáné Dr. Németh Katalin polgármester elmondta, hogy az elmúlt évek alatt Csorna Város Önkormányzata több alkalommal is próbálta megvásárolni a területet a kúttal, de nem járt sikerrel. Ciklusok óta csak a fejtörés ment, ugyanis amíg a kút nincs a város tulajdonában, addig nem lehet felelősséggel fejleszteni.

Most egy újabb mérföldkőhöz érkezett a történet, ugyanis megoldódni látszik a sokat vitatott termálkút kérdése. Csorna Város Önkormányzata nyílt liciten próbálja megvásárolni az ingatlant a kúttal együtt. Erről ma délelőtt döntött a város képviselő-testülete, melyen örömre ad okot, hogy a kormánypárti városvezetés kezdeményezését az ellenzéki képviselők is tudták támogatni. Reméljük, hogy a mostani próbálkozás sikerrel jár, melynek következtében megoldódik a csornai termálfürdő régi nagy problémája. Így nem csak a fürdő, hanem a tíz hektáros potenciális fejlesztési terület a termálkúttal egyetemben is a város tulajdonába kerülhet. Ez Csorna szempontjából kiemelt jelentőségű, ugyanis új perspektíva nyílik a híres gyógyvíz kihasználására – nyilatkozta a városvezető.

Bizakodjunk, hogy hamarosan minden akadály elhárul az elől, hogy fejleszteni lehessen a csornai termálfürdőt.

Fotó: Facebook/Csornai Termálfürdő és Kemping 

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes