felsohird728x90

Hirdetés

10 éves a Romungro Gipsy Band

A város könnyűzenei életének bemutatását a Rábaköz Szíve Magazin őszi számában is folytattuk. Ezúttal a tizedik születésnapját ünneplő Romungro Gipsy Band-et ismerhetik meg közelebbről a Rábaköz Szíve olvasói a zenekarvezető Horváth Péterrel készült interjúból.

 

Horváth Péter zenekarvezető: A duóként indult formáció 2007-ben kezdte pályafutását, alapító tagjai Kalányos Sándor (gitár, ének), valamint jómagam (kanna, kanál, szájbőgő, ének) voltunk. Rögös utat jártunk be az évek alatt, 2009-ben Suha Vilmossal ketten újraszerveztük a formációt. Számos tagcserét követően mára elérkeztünk arra a szintre, hogy most már stabil zenekarként működünk, a jelenlegi felállásban 5-6 éve muzsikálunk együtt Drapán Lászlóval (Hammond SK 2 orgona, szaxofon, klarinét), Visi Rolanddal (darbuka, ütőhangszerek, szájbőgő, ének), Suha Vilmossal (gitár, ének) és ifjabb Visi Rolanddal (kanna, szájbőgő, ének). Az én feladatom a zenekarvezetés és menedzselés, emellett cajonon játszom, szájbőgőzöm és éneklek. A korábbi tagokkal is jó a viszonyunk, Orsós Richárd 2 évig volt a zenekar tagja, ő kannázott, szájbőgőzött és énekelt, több másik formációban ma is együtt muzsikálunk. Sógorom, Gasztonyi Sándor tangóharmonikán máig vendégművészként színesíti a zenekart, ahogy Lakatos Ferenc András is, aki kannázott, énekelt és táncolt. El kell mondanom, hogy nagyon sokat köszönhetek Kalányos Sándor alapító társamnak a cigány kultúrával való megismerkedésemért.

Sipos Bernadett: Beavatnád az olvasókat is egy kicsit ebbe a kultúrába?

H. P.: Sokféle cigány népcsoport van, mi főleg a beás és lovári cigány kultúrát kutatják, és ezeknek a népzenéin belül próbáljuk sajátos hangzásvilágban megszólaltatni a dalokat. Általában gyűjtött cigány népzenét játszunk, az új lemezen lesz majd egy-két saját szerzemény is. Amikor belecsöppentem a cigány kultúrába, főleg a beás és lovári cigány világot ismertem meg. A lováriak kereskedő cigányok, ők tulajdonképpen a kereskedés mellett tanultak meg muzsikálni, és így terjedt el köztük a zenélés. Budapesten és környékén nagyon sok lovári cigány zenekar van. A beás cigányok teknővájók, a két nyelvcsoport is teljesen más, a beás egy ősi archaikus román nyelvből ered, a lovári pedig egy modernizált nyelvjárás, nem is feltétlenül értik meg egymást, és a gondolkodásuk is teljesen más. Van aztán a romungro, a magyarcigány, ők igazi muzsikus cigányok. Valójában elég sok kapcsolódási pont van cigány és magyar kultúra közt, a magyar népzenéből válik ki a cigány népzene is, de nagyon sok egyéb hasonlóság is van, hogy csak a népi viseletet és a hagyományos ételeket említsem.

S. B.: Tulajdonképpen többé-kevésbé el is árultad a zenekar nevének jelentését. Van esetleg többletjelentése is számotokra?

H. P.: A romungro szószerinti fordításban magyarcigányt jelent, ami tehát az egyik cigány népcsoport neve, de a zenekar tagösszetételének is emléket állít ez a név, arra utal, hogy a magyar és a cigány milyen jól tud együttműködni.

S. B.: Össze tudnád foglalni röviden ennek a tízéves együttműködésnek a történetét?

H. P.: Egy Csornán rendezett Ki mit tud? fellépés adta meg a kezdő lökést és a szükséges tüzet a zenekarnak. Mindjárt az induláskor elkezdtem menedzselni a zenekart, koncertlehetőségek után kutattam, hiszen nem voltunk még ismertek, ezért fontos volt, hogy minél több bemutatkozási lehetőséget találjunk. Az alakuláskor nagyon sok hazai és nemzetközi cigány fesztiválon muzsikáltunk, próbáltuk a célközönség fesztiváljait, rendezvényeit keresni, de emellett már számos falunapra, összművészeti fesztiválra is kaptunk meghívást. Itt a térségben is sokat zenéltünk, így kezdték szépen lassan megismerni a bandát. Támogatóink is akadtak, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület részéről Jakus László és Bogdán Piroska a megalakulás óta segítik a zenekar munkáját, nekik nagyon sokat köszönhetünk. Ahogy fokozatosan megismertek bennünket például a települések hivatalai, egyre több lehetőségünk volt fellépni falunapokon, egyéb rendezvényeken. Sok felkérést kapunk Csorna Város Önkormányzatától is, és mi minden lehetőségért nagyon hálásak vagyunk. Szépen haladtunk előre, így 2012-ben megjelent az első lemezünk Feketén Fehéren címmel a Dalnok Kiadó gondozásában. Több megmérettetésen keresztül jutottunk el egy nagyon fontos állomáshoz 2014-ben, amikor a Talentométer tehetségkutatón a budapesti A38 Hajón világzene kategóriában 30 zenekar közül sikerült első helyezést elérnünk. Ennek eredményeképpen a koncerthajóra azóta is visszatérő vendégként járunk fellépni, és itt készíthettük el második albumunk, az Újrahangolva felvételeit, ami egy nagy élmény volt egyrészt a helyszín, másrészt amiatt, hogy Ferenczi György is közreműködött a lemezen. A harmadik albumunkat a jubileumra időzítjük, már folyamatban vannak az előkészületei, várhatóan tavasszal fog megjelenni a Gryllus Kiadó gondozásában. Romungro Gipsy Band 10 év lesz a címe, és annyit elárulhatok, hogy egy meglepetés művész is szerepelni fog rajta. A megjelenést turné fogja követni, az egész év a jubileumi lemez bemutatójával fog telni, melynek keretében június elején Kanadába utazunk, és az ottani magyar szervezeteknél lépünk fel, a 10-12 napos út alatt összesen hat alkalommal.

S. B.: Nagyon mozgalmas és izgalmas tíz év áll mögöttetek. Tudsz kiemelni azért kedvenc fellépési helyet vagy meghatározó koncertélményt a fentieken túl is?

H. P.: Érezhetően magasabbra került a léc a koncerthajós felvétel után, egyre nevesebb helyekre sikerül bejutni, az A38 Hajó mellett Budapesten az Akváriumban és az összes nagy klubban felléptünk, és immár ötödik éve muzsikálunk a VOLT Fesztiválon is. Ezek persze mind nagy élményt jelentenek, hiszen mindig arra vágyik az ember, hogy minél nagyobb színpadon léphessen fel, de mégis vannak olyan élmények a zenekar életében, amik sokszor többet jelentenek. Mint például az a felkérés, aminek köszönhetően idén öt olyan gyermektáborban tudtunk részt venni, ahol hátrányos helyzetű roma és nem roma gyerekek számára tartottunk minikoncertet és hangszerbemutatót, akik ki is próbálhatták a hangszereket, így a végén mindig kerekedett egy közös muzsikálás tánccal színesítve. Látni, hogy ezeknek a gyerekeknek mekkora örömöt jelent egy ilyen lehetőség, hatalmas dinamikát és tüzet ad az embernek. De nagyon sokat jelent az is, hogy a városnapon eddig minden évben felléphettünk hazai pályán, hiszen csornai illetőségű a zenekar. Ugyanezért volt nagy élmény a Veréb Fesztiválon fellépni idén, remélhetőleg nem utoljára. Érezzük a csornaiak szeretetét, és ez nagyon sok lendületet ad, hálásak vagyunk érte, köszönjük!

Fotó: Szabados Tibi

 

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes