felsohird728x90

Hirdetés

A tavalyinál súlyosabb influenzajárvány jöhet

A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán kedden.

Szlávik János azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy az úgynevezett ausztrál influenza idén 137 ezer embert fertőzött meg Ausztráliában.

Felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben változik az influenzavírus és új törzsek alakulnak ki, és elkerülhetetlen, hogy az ausztrál vírustörzs elérje Magyarországot is. Ugyanakkor a már hozzáférhető oltóanyag védelmet nyújt a déli féltekén kialakult törzs ellen is. Ez nem jelent százszázalékos védelmet, de aki beoltatja magát, biztos lehet abban, hogy ha meg is fertőződik, a betegség nem lesz súlyos lefolyású nála.

A főorvos elmondta: Magyarországon még mindig alacsony, 20-25 százalékos az átoltottság, miközben a kívánatos szint legalább 40 százalékos lenne.
Hangsúlyozta: a jelenlegi légúti megbetegedéseket még nem az influenza okozza, mivel az általában december végén jelenik meg. Vagyis még mindenki időben beoltathatja magát, mivel a védettség kialakulásához, mintegy két hét szükséges - mondta Szlávik János.

(fotó: pixabay)

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes