felsohird728x90

Hirdetés

Don-kanyarban elesett hősökre emlékeztek Rábapordányban

A doni áttörés 75. évfordulója alkalmából országszerte tartanak megemlékezéseket. Január 14-én, a vasárnapi szentmisét követően Rábapordány közössége is megemlékezett a Don-kanyarban történt tragikus eseményekről.

A templom mellett található II. Világháború hőseinek állított emlékmű előtt az ünnepség Szakály Gyula esperes, a ministránsok, valamint a hívek közös imádságával vette kezdetét, ezt követően Visy Orsolya” A boldog szunnyadókhoz” c. verset szavalta el, majd Visy László polgármester idézte fel a 75 évvel ezelőtti eseményeket:

“- …az a nép, amely megtagadja múltját, elveszti létjogosultságát a jövő nemzetei sorában, – aki pedig őseit tagadja meg, az elkótyavetyéli utódai tiszteletét.”

Az ünnepi beszédet követően Visy László polgármester és Németh László önkormányzati képviselő, valamint a civil szervezetek képviselői koszorút helyeztek el a templom mellett található emlékműnél.

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes