Mészáros Sándorra, a 25 éves Mészáros Húsfeldolgozó tulajdonos-ügyvezetőjére tökéletesen ráillik a latin bölcsesség: Nomen est omen – nevében a sorsa. Hogy tényleg sorsszerű vagy inkább tudatos volt a szakmaválasztása, beszélgetésünkből kiderül.
Hirdetés
Sipos Bernadett: Honnan jött a szakmaválasztás ötlete?
Mészáros Sándor: Fiatalkoromban, amikor odahaza disznót vágtunk, érdekeltek az eljárások, munkafolyamatok, és hamar kiderült, hogy jó érzékem is van hozzá, ezért a 8. évfolyam elvégzése után, 1972-ben a Veres Péter iskolába jelentkeztem. Nem volt egyébként minden előzmény nélküli a családban a hentes mesterség – nagybátyám maga is hentes volt, bár elkerült szülőfalujából. A gyakorlati oktatás három évét a Győr-Sopron megyei Állatforgalmi Húsipari Vállalat győri üzemében – a későbbi Ringa – végeztem. A gyakorlati idő letelte után még két évet dolgoztam ott, és a szakma csaknem minden részébe belekóstolhattam. 1977-ben kerültem Csornára, az ÁFÉSZ tulajdonában lévő húsboltba, vagyis a sarki húsboltba, ahogy a helyiek ismerik. Nagyon megtetszett a bolti munka, ami jelentősen eltért az addigi tevékenységeimtől. Szerettem az emberekkel, a vásárlókkal foglalkozni. Itt 16 évet töltöttem el, bár közben besoroztak két évre katonának is.
S. B.: Katonai szolgálatod sem volt hétköznapi, hiszen ott is a szakmádhoz kapcsolódó tevékenységet végeztél, ha jól tudom.
M. S.: Az alapkiképzés után hadtápkiképző bázisra kerültem, ahol főzésoktatásban részesültünk, és mikor ennek a vizsgája megtörtént, visszakerültem Győrbe, ahol volt a laktanyának egy sertéstelepe. Én vágtam a disznókat, ezeket feldolgoztuk és a konyhán hasznosítottuk. 1981-ben szereltem le, és mentem vissza a csornai húsboltba. Közben a szintén ÁFÉSZ tulajdonú csornai vágóhíd vezetőjét áthelyezték az Erzsébeti királyné utcai ABC-be boltvezető helyettesnek, így én letten a vágóhíd vezetője egy évig, egészen annak privatizálásig. Ezt követően visszajöttem a sarki húsboltba, ami közben szintén magántulajdonba került, és itt dolgoztam további három évig boltvezetőként.
S. B.: Ha jól számolom, ezután már a saját vállalkozás időszaka következett.
M. S.: 1993 őszén régi álmom vált valóra, amikor megnyitottam saját húsipari vállalkozásomat szülőfalumban, Rábapordányban. Már a ’80-as évektől kezdve dédelgettem ezt az álmot, ami aztán a rendszerváltás után vált elérhető közelségbe.A hentes és mészáros szakmában, illetve a kereskedelemben szerzett több éves tapasztalatom sokat segített az induláskor.Egy olyan vállalkozást szerettem volna létrehozni, ahol nyomon tudom követni, ellenőrizhetem egy termék útját, amíg eljut a vásárlóig.Egyébként maga a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal– a szerk.) is erre az elvre tekintettel fogalmazta meg „a termőföldtől az asztalig” jelmondatát, és örömteli visszaigazolás, hogy az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság maga is hasonló – egyébként uniós elveken nyugvó – jelmondatot tűzött zászlajára, mikor 2012-ben történt megalakulásakor meghatározta működésének, eljárásának lényegét. Ezért volt fontos tehát számomra, hogy vágással, a húsok feldolgozásával és értékesítésével is foglalkozzunk, így a húsüzem mellett egy saját bolthálózat kialakítása is elsődleges célom volt. Jelenleg hat tagból áll a hálózat, a rábapordányi mellett Csornán, Mosonmagyaróváron, Kónyban, Szanyban és Szilban van saját üzemeltetésű húsboltunk.
S. B.: Tavaly volt negyedszázados a cég, ami már önmagában nagy eredmény. Mesélnél kicsit bővebben a vállalkozás történetéről?
M. S.: A rábapordányi szülői háznál a gazdasági melléképületek helyére lett megtervezve az üzem. Akkormég a feldolgozás mellett a vágás is ott történt. Kis létszámmal indultunk: három fő hentessel, valamint a feleségemmel, aki azóta is a cégnél dolgozik. Bár maga nem volt élelmiszeripai végzettségű, ma már jól elboldogul vállalkozásunk több területén is. Ekkor már megnyitottuk ott a kis húsboltot is, és 1993 decemberében elindult a próbaüzem. Vágtunk, feldolgoztunk és értékesítettünk. E három fő tevékenység adja mai napig cégünk profilját. Miközben az induláskor természetesen fel kellett kutatnunk a piacokat, hogy hova lehetne a termékeinket eladni. Már ekkor megfogalmazódott bennem, hogy a hagyományos ízekreszeretném építeni a terméklistát, és ez a mai napig jellemző. Bodó Pista bácsi volt a húsipari technológia tanárom, ő ajándékozott meg az 1961-es kiadású Húsipari Kézikönyv első kötetével, melyet azóta is féltve őrzök, és amelynek felhasználásával e hagyományos ízvilág receptjeit megálmodtam. Egy-egy termék előállításakor nagy hangsúlyt helyezek a minőségre és arra, hogy megőrizzem a házias jellegű, hagyományos ízvilágot. Ahogy sikerült új és új piacokat szerezni, úgy növekedett az árbevétel, fejlődött az üzem, ezáltal egyre több dolgozóra is szükség volt, jelenleg 25 főt foglalkoztatunk. Talán elmondhatom, hogy büszke vagyok arra, amit létrehoztam, és nem utolsó sorban arra, hogy 25 embernek adunk munkát, ezáltal 25 családnak tudjuk a megélhetését biztosítani. Egy nagy álmom volt még, egy saját tulajdonú, nagyobb kapacitású vágóhíd létrehozása, ami néhány éve megvalósíthatónak látszott. Tudomásomra jutott ugyanis, hogy Jánossomorján van egy felújított, üresen álló húsüzem, melynek bérleményként való működtetése, majd megvásárlása a tulajdonossal történt tárgyalások alapján elérhetőnek tűnt. Bérbe is vettük az ingatlant, és elkezdtük azokat a hiányosságokat pótolni, melyek az újraindításhoz szükségesek voltak. Megkaptuk a működési engedélyt és elkezdtük a vágást, melyhez a Rábaközből vásároltuk fel a tenyésztőktől a sertést, és értékesítettük a kisebb húsfeldolgozó üzemeknek a félsertést. Ez szépen működött is, tanulókat foglalkoztattunk, és az lett volna a cél, hogy ebben a térségben egy központi oktatóhelyet hozzunk létre, ugyanis a mi szakmánkban is jelentkezik a szakember-utánpótlás hiányának problémája. Sajnos, az üzem megvásárlása végül rajtam kívülálló, sőt, általam sem igazán ismert okból mégsem valósulhatott meg, és mivel bérlőként a fejlesztésekre kiírt pályázatokon sem tudtam indulni, így ezt az üzemet fájó szívvel bár, de vissza kellett adnom.
S. B.: Ha már a pályázatokat említed, mennyire sikerül ezen a területen az ilyen lehetőségeket kiaknázva fejleszteni?
M. S.: Amikor voltak ilyen irányú lehetőségek, azokat mindig igyekeztünk kihasználni. A legelső ilyen volt a SAPARD Program a 2000-es években, amely az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt hivatott a tagjelölt országok mezőgazdaságát felkészíteni a közösségi jogszabályok átvételére, valamint hozzájárulni egy fenntartható és versenyképes agrárgazdaság kialakításához. De a jelenlegi korszerű berendezéseink is egy uniós beruházási pályázatnak köszönhetően kerültek beszerzésre 3 évvel ezelőtt, melynek köszönhetően elmondható, hogy a mai kor követelményeinek megfelelő, minden munkafázist lefedően modern gépekkel rendelkezünk, melyek nagyban megkönnyítik kollégáimmal végzett mindennapi munkánkat.
S. B.: Hogy néz ki egy nap az üzemben?
M. S.: Reggel megtörténik a vágóhídról érkező félsertések darabolása, majd az előző nap beérkezett megrendelések alapján kimérjük az húsárut. Ezzel párhuzamosan megtörténik a töltelékáruk mérése, felpakoljuk a gépkocsikat, melyek kiszállítják a megrendelt árut a megrendelőkhöz. Ezt követően kezdődik meg a gyártásra való előkészülés és a gyártás.
S. B.: Hol zajlik a vágás, ha nem a rábapordányi és már nem is a jánossomorjai üzemben?
M. S.:Jelenleg a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. vágóhídját bérlem és kizárólag az ő sertéseiket vágom – ez állategészségügyi okok miatt nem is lehetne másképp. Az egykori szülői háznál kialakított üzemben ma már csak a darabolás – boltjaink darabolva kapják a húsárut – és a feldolgozás történik. Körülbelül 60 féle húsárut állítunk elő, ebben vannak felvágottak, vörösáru (virsli, parizer), füstölt áruk, szalonnafélék, disznótoros áruk (hurka, disznósajt, kenőmájas, sütőkolbász, stb.). Gyakorlatilag szinte a teljes húsipari termékpaletta megtalálható nálunk, melyeket a saját boltjainkban árulunk, de vásárlóink találkozhatnak velük kisebb – jellemzően környékbeli – boltok polcain is, valamint számos üzemi konyhába, vendéglátóipari egység konyhájára szállítunk húsárut megyeszerte. Három hűtőkocsival rendelkezünk, ezekkel juttatjuk termékeinket a megfelelő helyre.
S. B.: A téged ismerők – akikből a Rábaközben van szép számmal – tudják, és az általad most elmondottakból is kitűnik, hogy a vállalkozásod által nem csupán az egyéni boldogulásodat kívánod szolgálni, de a szűkebb és tágabb környezeted – családod, munkatársaid, szülőfalud, szakmád – iránt is felelősséget érzel. Ennek megfelelően nem áll tőled távol a társadalmi szerepvállalássem, hiszen sportvezetőként is tevékenykedtél, Rábapordányban pedig a képviselő-testületnek is tagja voltál.
M. S.: Fiatalon lettem sportvezető a falumban, miután az aktív labdarúgást abbahagytam. Különféle pozíciókat töltöttem be az évek során a sportegyesületnél, utoljára a labdarúgó szakosztály elnöke voltam. Ennek az időszaknak a kiemelkedő eredménye volt, amikor 2006-ban a rábapordányi labdarúgócsapata Magyar Labdarúgó Évkönyvbe is bekerült, mivel pontot sem veszítve nyerte meg a bajnokságot. Aztán elcsábítottak Csornára, ahol jelenleg is a CSSE elnökségi tagja vagyok. Ezen tevékenységeim eredményeképpen ért a megtiszteltetés, hogy 2010-ben ˝A megye labdarúgásáért” díjra érdemesnek találtak, 2015-ben pedig a város Csorna Szolgálatáért Díjjal is kitüntetett a sport területén végzett munkámért. Lehetőségeimhez mérten igyekszem a közösségi és sportéletet is támogatni. Két ciklusban voltam önkormányzati képviselő Rábapordányban, valamint alpolgármesteri tisztet is betöltöttem.
S. B.: E rengeteg feladat mellett mi az, ami kikapcsol? Jut azért idő hobbira?
M. S.: Kevés szabadidőmetszívesen töltöm sportesemények látogatásával, rendszeresen járok természetesen a Csornai SE labdarúgó mérkőzéseire, valamint a Győri Audi ETO KC hazai meccseire, több éve bérletesként. 6-7 éve egy új kedvtelésre is találtam: a lótartás és fogathajtás eltérő intenzitással ugyan, de azóta is jelen van az életemben. Bár jelenleg csak egy fiatal nóniuszom van, aki már itt született nálam, de terveim közt szerepel az istálló bővítése. Nagy ritkán jut idő egy kis családi kikapcsolódásra is, főleg, mióta az unokáim megszülettek – kétszeres büszke nagypapa vagyok –, ilyenkor elutazunk egy-egy hosszú hétvégére. Az üzemmel rengeteg feladat és felelősség jár együtt, ennél hosszabb időre nem tudok távol maradni a teendőimtől. De szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám egyben a hobbim is.
