felsohird728x90

Hirdetés

A győri tűzoltók nyerték a hivatásos tűzoltók sportversenyét

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 20-án és 21-én rendezte meg a megyei hivatásos tűzoltók 2019. évi tűzoltósport versenyét Csornán és Kapuváron.

Hirdetés

A kétnapos megmérettetésen, melyen a megye négy tűzoltó-parancsnokságáról egy-egy csapat vett részt, négy versenyszámban mérték össze tudásukat a tűzoltók. A verseny első napján a horoglétra és 100 m-es akadálypálya versenyszámokban, a második napi versenyen a 4 x 100 m-es tűzoltó váltófutáson, valamint a kismotorfecskendő szerelésből bizonyíthatták felkészültségüket a csapatok. A második napi látványos versenyszámokat a kapuvári sportpályán meghívott vendégeink is megtekintették, valamint a helyi média képviselői is nyomon követték az eseményeket. A megnyitón Sallai Péter tűzoltó dandártábornok köszöntötte a vendégeket és az induló csapatokat. A tábornok elmondta, hogy ez a verseny egyben emlékezés és tisztelgés Dr. Prohászka Imre tűzoltó ezredes, egykori igazgató előtt. A tábornok az első napi eredményeket tekintve elmondta, hogy bármi megtörténhet, mindenki esélyes a győzelemre, majd sportszerű és balesetmentes versenyzést kívánt a csapatoknak.

A mai, második napi versenyen percről percre változtak az eredmények, holtverseny és érvénytelennek számító versenyszám is fokozta az izgalmakat. Az idei tűzoltósport versenyen a legfelkészültebb és egyben legeredményesebb csapat a Győr Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata lett. A versenyzőknek járó okleveleket és serlegeket Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató adta át.

A megyei hivatásos tűzoltók versenyén az alábbi helyezések születtek:

Egyéni összetett:

  • 3. helyezést ért el: Szomolányi Máté tű. őrm., Győr HTP
  • 2. helyezést ért el: Hegedűs Tamás tű. tőrm., Győr HTP
  • 1. helyezést ért el: Stróbl Gergely tű. ftőrm., Győr HTP

Horoglétra versenyszám:

  • 4. helyezést ért el: Kapuvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
  • 3. helyezést ért el: Mosonmagyaróvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
  • 2. helyezést ért el: Soproni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
  • 1. helyezést ért el: Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

100 m-es akadálypálya versenyszám:

  • 4. helyezést ért el: Kapuvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
  • 3. helyezést ért el: Mosonmagyaróvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
  • 2. helyezést ért el: Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
  • 1. helyezést ért el: Soproni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

4 x 100 m-es váltófutás versenyszám:

  • 4. helyezést ért el: Győr HTP
  • 3. helyezést ért el: Kapuvár HTP
  • 2. helyezést ért el Sopron HTP
  • 1. helyezést ért el: Mosonmagyaróvár HTP

Kismotorfecskendő szerelés versenyszám:

  • 4. helyezést ért el: Sopron HTP
  • 3. helyezést ért el: Kapuvár HTP
  • 2. helyezést ért el: Mosonmagyaróvár HTP
  • 1. helyezést ért el: Győr HTP

Összetett csapatverseny:

  • 4. helyezést ért el: Kapuvár HTP
  • 3. helyezést ért el: Sopron HTP
  • 2. helyezést ért el: Mosonmagyaróvár HTP
  • 1. helyezést ért el a Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata
e-max.it: your social media marketing partner

További hírek a Rábaközből

Az év iskolarendőre díjazottja Győr-Moson-Sopron megyében

Az idei évben Kozalk László rendőr zászlós kapta megyénkben a rangos elismerést.
Az év iskolarendőre díjazottja Győr-Moson-Sopron megyében

Idén Rábapordány is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

Ha van rá lehetőségetek készítsetek Ti is cipősdoboz-ajándékokat,hogy minél több gyermek...
Idén Rábapordány is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Hövejen

Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak vasárnap a Győr-Moson-Sopron megy...
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Hövejen

Babadobozt ad Rábapordány a település újszülöttjeinek

Harmincezer forint értékű ajándékcsomagot kap minden olyan rábapordányi család, ahová újs...
Babadobozt ad Rábapordány a település újszülöttjeinek

30 millió forint állami támogatásból újulhat meg a Polgármesteri Hivatal Rábatamásiban

Sikeresen pályázott Rábatamási a Közös Önkormányzati Hivatal épületének felújítására. A m...
30 millió forint állami támogatásból újulhat meg a Polgármesteri Hivatal Rábatamásiban

Megtalálták és visszaadtak tulajdonosának az ellopott kerékpárt a beledi rendőrök

Egy 30 éves nicki férfit gyanúsítanak a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.
Megtalálták és visszaadtak tulajdonosának az ellopott kerékpárt a beledi rendőrök

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes