felsohird728x90

Hirdetés

Ünnepeltek az önkéntes tűzoltók Rábapordányban

A rábapordányi Fáklya Tűzoltó Egyesület szervezésében zajlott ne nemrég az első önkéntes tűzoltó családi nap, amelyre a környékbeli önkéntes tűzoltók és családjaik is ellátogattak.

 

Hirdetés

Így érkeztek barátok és kollégák Farádról, Szilsárkányból, Potyondról, Bogyoszlóról és természetesen a rendező Rábapordányt sem szabad kihagyni a felsorolásból.

Az első családi nap felvonulással vette kezdetét, amelyen a gyermekek is kivették részüket. A felvezetésért a szanyi motorosok feleltek, s a Rábapordányi Tűzoltószertártól egészen a Sportpályáig zajlott. Nem véletlen, hiszen a nap további programjai már itt zajlottak.

A köszöntőket Márkus János egyesületi elnök és Visy László polgármester mondta, majd következett a közös főzés. A résztvevők legnagyobb örömére nem csak az önkéntes tűzoltók kavargatták az ételeket, hanem fakanalat ragadt az Aranyeső együttes is. A helyi Vöröskereszt pedig palacsintával kedveskedett a családi napra látogatóknak.

A gyermekek egyik kedvence a régi lóvontatású kocsis-fecskendő volt, amit most ki is próbálhattak. A tűzoltó ügyességi versenyen is összemérhette tudását aki vállalta a kihívást. A vetélkedőn a gyerekek megismerkedhettek a rádió használatával és puttonyfecskendővel is gyakorolhatták a célba lövést. A porral oltó készülék működési elvét is elsajátíthatták, ami különösen hasznos lehet a mindennapok során. Persze voltak vidám feladatok is: mindenki élvezte a zsákba ugrálást, vagy éppen azt, amikor az egyensúlyukat kellett próbára tenni. A sorverseny jó hangulatban, fegyelmezetten zajlott, s a kicsik nagyszerűen oldották meg a rájuk bízott feladatot. A legtöbb gyermek által várt program azonban mégis az volt, amikor a település utcáin tűzoltóautóba ülve utazhattak. A rengeteg mosolygó szempár már jelezhette: nem kell tartani az utánpótlás problémáktól.

A felnőtteknek szerelési számokban kellett bizonyítaniuk, ahol kiderült: mindenki szívvel-lélekkel, s ami még fontosabb, biztos tudással dolgozik egy-egy káreset során. A családi napot végül a tábortűz zárta, amely a barátságot és az összefogás erejét jelképezte.

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek a Rábaközből

Az év iskolarendőre díjazottja Győr-Moson-Sopron megyében

Az idei évben Kozalk László rendőr zászlós kapta megyénkben a rangos elismerést.
Az év iskolarendőre díjazottja Győr-Moson-Sopron megyében

Idén Rábapordány is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

Ha van rá lehetőségetek készítsetek Ti is cipősdoboz-ajándékokat,hogy minél több gyermek...
Idén Rábapordány is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Hövejen

Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak vasárnap a Győr-Moson-Sopron megy...
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Hövejen

Babadobozt ad Rábapordány a település újszülöttjeinek

Harmincezer forint értékű ajándékcsomagot kap minden olyan rábapordányi család, ahová újs...
Babadobozt ad Rábapordány a település újszülöttjeinek

30 millió forint állami támogatásból újulhat meg a Polgármesteri Hivatal Rábatamásiban

Sikeresen pályázott Rábatamási a Közös Önkormányzati Hivatal épületének felújítására. A m...
30 millió forint állami támogatásból újulhat meg a Polgármesteri Hivatal Rábatamásiban

Megtalálták és visszaadtak tulajdonosának az ellopott kerékpárt a beledi rendőrök

Egy 30 éves nicki férfit gyanúsítanak a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.
Megtalálták és visszaadtak tulajdonosának az ellopott kerékpárt a beledi rendőrök

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes