A megjelent kormányhatározat szerint Gyopáros Alpár újabb két évre kapott bizalmat Orbán Viktor miniszterelnöktől a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztosként. Térségünk országgyűlési képviselője 2018 óta tölti be ezt a tisztséget.

 

A jogszabályok értelmében a miniszterelnök két évre adhat kormánybiztosi megbízást. Gyopáros Alpár 2018 óta felel a Modern Települések Fejlesztéséért, mely magában foglalja a Modern Városok Programot és a Magyar Falu Programot is. 

Bár a koronavírus elleni védekezés alapjaiban írta át az idei év terveit, idén is folytatódik a nagy sikerű Magyar Falu Program. Gyopáros Alpár láthatóan jól végzi munkáját, a települések elégedettek a pályázati lehetőségekkel és azok egyszerű lebonyolításával.

A kormánybiztos szerint a kormánynak továbbra is kiemelt célja a falvak népességmegtartó erejének erősítése. A cél, hogy ismét vonzóvá váljanak az 5000 lélekszám alatti települések a fiatalok, a családok és a letelepedni vágyók körében. 

A Magyar Falu Program pályázati köre idén 3 fő pillérre terjed ki: a szolgáltatásfejlesztésre, az infrastrukturális- és eszközfejlesztésre, valamint az identitástudat erősítésére. Az intézkedések szoros kapcsolatban állnak egymással, így komplexitásukban erősítik a kistelepülések fejlődését.

e-max.it: your social media marketing partner