Az Árpád-kori kistelepülés a Dél-Hanságban már tavaly elkezdte ünnepelni fellelhető első írásos említésének 800. évfordulóját: 2019 szeptemberében Veres András megyéspüspök megáldotta a külsőleg megújult barokk plébániatemplomot. Idén, a 800. évben augusztus 23-án és augusztus 24-én, Szent Bertalan búcsúünnepén is megemlékeztünk a jeles évfordulóról.

 

 

Hirdetés

Az alig száz lelket számláló Maglócán évközben szombat délutánonként van hetente egyszer szentmise, most a búcsúra három is jutott. Augusztus 23-án, vasárnap a búcsúi szentmisét követően a hívekkel elsétáltunk a három út kereszteződésében álló ősi Szentháromság-szoborhoz, majd a falu határában álló hétangyalos Mária-oszlophoz, ahol különféle jó szándékokért imádkoztunk. Visszatérve a templomba, bemutatásra kerültek annak ékességei és régiségei, „kincsei”, megannyi hozzájuk fűződő emlék felelevenítésével. Ezek közül fontos kiemelni a monstranciát, amely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében újult meg. Ezt követően a kihelyezett Oltáriszentség előtt szentségimádást tartottunk, majd vesperással és Angelussal zártuk az estét. Szent Bertalan ünnepén, hajnalban az egyházközség kitartó tagjai együtt imádkozták a matutinumot. Amikor világosodott, tucatnyi férfiember érkezett meg, hogy a közös program részeként először állítsa fel a Magyar Falu Program pályázatán nyert 60 négyzetméteres rendezvénysátrat.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa Butsy Lajos hegyeshalmi plébános atya volt, aki erre az alkalomra magával hozta plébániatemploma páratlan kincsét: Szent Bertalan hiteles ereklyéjét. A szent alakját bemutatva példákkal lelkesített bennünket a tanúságtevő életre. Sokaknak külön élmény volt őt negyedszázad után itt viszontlátni, hiszen néhány évig döri plébánosként ellátta ezt a települést. A szeretetvendégséget követően Kinczer József iskolaigazgató, helytörténész előadást tartott Maglóca történetéről. Az ünnepet az esti szentmisével és a kompletóriummal zártuk.

A Magyar Falu Program támogatásával megvalósuló programsorozat a továbbiakban programelemenként meghirdetve, regisztrációhoz kötötten folytatódik terveink szerint; különösen is szeretettel fogadva azokat, akik a vidék jövőjén, a szülőföld megtartó erejéért fáradoznak. Reményeink szerint októberben sor kerülhet a háborút követő időkben 38 évig Maglócán szolgáló tudós plébánosról, Kövér József Fidél premontrei kanonokról, szerzetestanárról – A Hanság földrajza című, a szakember számára megkerülhetetlen tanulmány szerzőjéről – szóló konferenciára.

Wolf Pál Péter plébános

Fotó: Szent Bertalan-plébánia, Maglóca

 

e-max.it: your social media marketing partner