A hétvégén nem csak az első csapat játékosai gyűjtötték be a három pontot, hanem valamennyi utánpótlás csapat mellett a lányok is sikeresen szerepeltek.

Szombaton az NB3-as felnőtt csapat győzelme nyitotta a sikeres hétvégét, a Bognár Zsolt vezette együttes 2-0-ra verte idegenben a Diósdot.

NBIII Nyugati csoport – 26. forduló

Diósd- Csornai SE 0-2 (0-1) Diósd – 150 néző

Játékvezető: Kátai Gábor

Diósd: Botlik – Sándor, Nahóczky ( Czene 65.). Schmidtka, Mag, Balázs, Slezák, Ribarics (Jacsmanik 65.), Cservenka, Takács J., Takács M. (Bánhidi 76.) Vezetőedző: Nahóczky Attila

Csorna: Lőre - Kelemen, Császár, Zámbó, Füredi, Csikós, Kerékgyártó, Czanik, Szabó (Németh 89.), Serfőző, Simon (Nagy 58.) Vezetőedző: Bognár Zsolt

Gólszerzők: Botlik (44. ög.), Serfőző (70.)

Vasárnap az U17-es, U19-es játékosok hazai pályán gáláztak a Balatonfüred ellen. Előbbiek 7-2-es győzelmet értek el, ahol a születésnapos Tarcsay Krisztián mesterhármasig jutott. Ezzel a győzelemmel tovább tapad a Csorna a Veszprémre és Varga László alakulata továbbra is 100%-os a tavasz folyamán. Az U19-es csapat sem adta alább a lőtt gólok tekintetében, ők 9-1-re győzedelmeskedtek. Szombaton a felnőtteknél is játéklehetőséget kapó Németh Balázs 4 gólt ért el, míg a kapus Mészáros Márton 11-esből vette be a balatonfürediek kapuját. Ez volt Mészáros első gólja a Csorna színeiben.

U-19 III. osztály, Észak-Nyugati csoport 22. forduló

Csornai SE – Balatonfüred USC 9-1 (2-1)

Gólszerzők: Németh (4), Bősze (1), Mészáros (1), Baranyai (1), Hencz (1), Molnár (1)

U-17 III. osztály, Észak-Nyugati csoport 22. forduló

Csornai SE – Balatonfüred USC 7-2 (2-1)

Gólszerzők: Tarcsay (28., 45., 49.), Szalai (47.), Varga (52., 86.), Horváth Roland (82.) ill. Lázár (38.), Hardi (85.)

Vasárnap az U14, és az U15-ös korosztály Mosonmagyaróvárra látogatott. A kisebbek 9-1-es vereséget szenvedtek, míg az U15-ös korosztály bravúros 3-1-es győzelmet aratott az élmezőnybe tartozó mosonmagyaróváriakkal szemben. Ezen értékes győzelemmel a Csorna feljött a tabella 7. helyére.

U-15 II. osztály, Észak-Nyugati csoport 22. forduló

Mosonmagyaróvári TE – Csornai SE 1-3 (0-3)

Gólszerzők: Mozsolics (53.) ill. Molnár (7.), Selyem (24.), Élő (40.)

U-14 II. osztály, Észak-Nyugati csoport 22. forduló

Mosonmagyaróvári TE – Csornai SE 9-1 (4-1)

Csornai gólszerző: Nyerges (9.)

Az U15-ös lány csapat 4 pontot hozott el Sopronból, így az alsóházi győztes kilétére az utolsó körig kell várni, amire április 23-án Veszprémben kerül sor. A lányok az első mérkőzésen a Sopron együttesét Kránicz Viktória bombagóljával győzték le, majd a következő találkozón az utolsó 10 másodpercben bekapott góllal maradtak alul a Veszprémmel szemben, és a tornát egy Pápa elleni 0-0-ás döntetlennel zárták. Jelenleg két pont a hátrányuk a listavezető Veszprémmel szemben.

U-15 Lány Félpályás, Észak-Nyugati alsóház 5. forduló

SC Sopron – Csornai SE 0-1

Veszprém – Csornai SE 1-0

Pápa – Csornai SE 0-0

Csornai SE: Farkas – Kránicz, Jandó, Horváth, Tompos, Hagymás, Fábián-Nagy, Hernitz Csere: Bognár Viktória

e-max.it: your social media marketing partner