Fazakas Zoltán Márton premontrei apát, csornai prépost–prelátus két éve tölti be apáti tisztségét a Csornai Premontrei Apátság élén, melyet 2009 óta kormányzó perjelként vezetett.
Sipos Bernadett: Egyházkormányzati szempontból tudomásom szerint nincs különbség a kormányzó perjel és az apát között. Akkor miben áll mégis ez a megkülönböztetés?
Fazakas Zoltán Márton: Valójában csak és kizárólag külsőségekben él a különbség, illetve egy kicsit mélyebb, lelki tartalma is van, de a jogkör és a funkció semmit nem változott. Voltak már kormányzó perjelek Csornán, általában olyan történelmi helyzet esetében választották ezt a formát, ha ez számított előnyösebbnek. A rendszerváltozás után, az újrainduláskor Ödön apát urat választották apátnak, ekkor még 27-en éltek a régi rendből, köztük igen nagy nevekkel. De az előttem lévő nemzedékből néhányan maradtak csak meg, így egy óriási szakadék volt az előző generáció és az enyém közt. Ezt hivatott áthidalni a hat év kormányzó perjelség, és örülök, hogy így történt, mert sok mindent meg lehetett tapasztalnom úgy, hogy nem éreztem akkora terhet a vállamon. Apátként olyan nagy elődök által kijelölt sorba álltam be, mint Kunc Adolf vagy Gyöngyösi Pál. Iparkodom felnőni a feladathoz, az ember igyekszik, teszi a dolgát. Én ezt nem dicsőségként éltem meg, hanem feladatként.
S. B.: Külső szemlélőként azt látom, hogy Csornán fiatalodik a közösségük: új beöltözők, új örökfogadalmasok vannak. Melyek a rend iránt való elköteleződés lépcsőfokai?
F. Z. M.: Az egyik legősibb apátság vagyunk, ugyanakkor a mostani korfa szerint a legifjabbak közé tartozunk, és ez a jövőre nézve mindenképp biztató, ahogy az is, hogy sok érdeklődő van. Ugyanakkor azt is látom, hogy az érdeklődők tizede jut el odáig, hogy tettre váltja az érdeklődését, és akkor még onnan is nagy a lemorzsolódás. Manapság ez mindenütt így van, a házasságokban is sajnos: nagyon kitolódik az elköteleződés, és akkor sem végleges. Mi most bevezettük, hogy mindenkitől kérünk egy egyéves jelöltidőt, amikor itt lakik a jelölt, semmiféle kötelezettsége, de semmiféle joga sincs. Ez idő alatt bármikor szabadon távozhat, és szabadon el is küldhető. Ezt követi a noviciátus, a beöltözés utáni egy év, ami az igazi próbaidő itt nálunk. Ekkor még mindig nincs sok joga, de azért kötelességei már vannak, például tanulmányi elvárásokat támasztunk. Ezután szavaz róla az apáti tanács, hogy tehet-e egyszerű fogadalmat. Az egyszerű fogadalom három évre szól, ez általában a tanulmányok idejét le szokta fedni. Három év után lehet örökfogadalmat tenni, ha a közösség is és ő is úgy akarja. A rendbe az örökfogadalommal köteleződik el valaki. Itt már a diakónus- és papszentelés csak a kiteljesedése az ő lelkipásztori tevékenységének, de a rendben az örökfogadalom az, ami lényegesebb.
S. B.: Nagyon nyitott és befogadó a rend a lakosság felé is, ténylegesen részt vállalnak a város életében.
F. Z. M.: Ez a nyitottság a hagyományainkból is ered. A város történetében nincs olyan jelentős esemény vagy kezdeményezés, ami ne lett volna a premontreiekhez köthető. Én most is támogatom, hogy ha van Csornán olyan kezdeményezés, ami üdvözlendő dolog, és nem magamutogatás, akkor abban vegyünk részt. Sokat mond a csornaiak és a mi kapcsolatunkról, hogy a szeptemberi városnap forgatagában a 4-5 helyszín között elveszítettem a kulcscsomómat. A misén hirdettük ki, hogy ha valaki esetleg megtalálta, akkor megköszönnénk, ha visszahozná. Visszahozták. Nem tudom, hogy ki találta meg, de én ezt most ennek az újságnak a lapjain szeretném megköszönni. Ez egy nagy érzelmi pozitívum volt a csornaiaktól. Azt gondolom, hogy a Csorna névvel a premontreiség szorosan összefonódik, és nem baj, ha ez tudatosul is a közvéleményben. Az a törekvésünk, hogy tegyük a dolgunkat, nem kapkodva, és nem nagy látványosságok közepette, hanem szép lassan. Úgy gondolom, hogy ennek így van értelme, és ennek előbb-utóbb meglesz a gyümölcse. De közel 900 évvel a hátunk mögött mindig ott van a szemléletünkben, hogy nekünk időnk van, nem kapkodunk el semmit, és nem kell bizonyítanunk semmit, hiszen a történelem alatt már annyiszor bizonyítottunk, hogy azt a megelőlegezett bizalmat megkaphatjuk, és próbálunk ennek megfelelni.
S. B.: Ennek feleltethető meg Szent Mártontól való apáti jelmondata is: „Nem vonakodom a munkától”.
F. Z. M.: Ez igaz, hogy Szent Mártontól való, de én valójában nem tőle választottam, hanem Márton Áron püspök úrtól: neki is ez volt a jelmondata. Igen nagy tisztelője vagyok, nagyon hiteles embernek tartom, és valamiféle sorsközösséget is érzek vele. Arra nem mernék vetemedni, hogy hozzá hasonlítsam magam – én csak szeretnék olyan természetet és kitartást, amilyen neki volt –, csak a tények tekintetében. Mindketten székelyek vagyunk, színtiszta katolikus faluból. Ő mindig azt kereste, hogy az adott történelmi helyzetben mit lehet tenni. Nem siránkozni, hanem dolgozni kell a lehetőségekhez képest, és ugyanígy gondolom én is. És most itt vagyunk, és olyan lehetőségeink vannak, amilyenek akkor sem voltak, amikor a rendé volt fél Csorna határa. Indulhatunk pályázatokon és nyerhetünk, építkezhetünk például.
S. B.: Beszélne bővebben ezekről a fejlesztési tervekről? Milyen beruházások várhatóak Csornán?
F. Z. M.: Két nyertes pályázatunk van a Területi Operatív Program keretében, az egyik egy 125 millió forintos projekt a park felújítására. A másikból a ház múzeumi részét fejleszthetjük csaknem 200 millió forint értékben. De nem kiszorítani akarom a múzeumot, hanem inkább teret adni nekik, hiszen a jelenlegi muzeális kiállítóhely lehetőségeiben többre hivatott. A múzeumpedagógiai program nagyon jól működik, ezt szeretnénk továbbvinni, sőt, technikailag fejleszteni. Azt is látjuk, hogy van néhány olyan specialitása a csornai múzeumnak, amit meg kell tartani, ugyanakkor – készülve a rend alapításának 900. évfordulójára – markánsabban fog benne megjelenni a premontreiség. Ez a rész tehát továbbra is látogatóközpontként fog működni, de vannak olyan dolgok, amiket úgy kíván meg az épület dinamikája, hogy vissza kell rendezni. A könyvtárterembe például visszakerül a muzeális könyvtár, de attól az még használható különböző kiállítási tereknek, mint ahogy minden egyes apátsági könyvtárban. A megvalósítás tavasszal fog elkezdődni mindkét esetben, és ezeket a projekteket 2018. december 31-ig el is kell számolni.
S. B.: És a premontrei park jövőjét hogyan képzeljék el a csornaiak? Egy zárt, arborétumszerű kert lesz, vagy nyitott marad az átalakítás után is?
F. Z. M.: Egy olyan kertet szeretnénk, ami összeköt bennünket, semmiképpen nem olyat, ami szétválaszt. Nappal nyitott lesz, hiszen többek között játszóteret és tanösvényt tervezünk bele, de azért, hogy szép is maradhasson, éjszakára a tervek szerint bezárjuk majd. Nagy jóvátétel számunkra, hogy ezt a parkot visszakapjuk, vigyázni szeretnénk rá.
Megnyertük már a következő pályázatot is az Egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása keretében. Ez a rendház többi részét érinti 500 millió forint értékben, és főleg a díszterem, a prelatúra felújítását fogja magába foglalni. Sok konkrét fejlesztés lesz, helyére kerül például az apáti kápolna berendezése, ami egy óriási dolog, erre is vártunk 1950 óta. Van egy még nagyobb fejlesztési tervünk: a kormány egy hónapja hagyta jóvá a Premontrei 900 című tervet, ami az egész magyarországi rendet, sőt a határon túliakat is érinti. 2021-ben lesz ugyanis 900 éve, hogy alapították a rendünket.
A felújítások során biztosan lesznek, akiknek nem fog tetszeni, de ha olyan dolog születik itt a mi munkánk által, ami többeknek jó, akkor ennek örülünk. Eleinte nagyon zavartak a negatív kritikák, mert azt hittem, hogy lehet 100%-os hatékonysággal tevékenykedni, de aztán rájöttem, hogy csak az a fontos, hogy belül 100%-ig meggyőződtem-e. Egyébként nem vagyok kapkodó típus, elég lassan hozok döntéseket, de ha meghozom, akkor azon nem szívesen változtatok. Emiatt viszonylag nyugodt szívvel tudok odaállni a döntéseim mögé. Azt szeretném, hogy ez a többre hivatott városka fejlődhessen, és ha most nekünk van lehetőségünk ezért tenni, akkor lépjük meg! A premontreiek e mellett mindig is ott álltak, ami egy kellemes kötelesség. Jó, hogy az ember mozgatórugója lehet valaminek.
S. B.: És a jelmondatának is így tud leginkább megfelelni, hiszen minden egyes pályázat plusz munka.
F. Z. M.: Az igaz, de hát mennyi plusz munkát vállal egy családfő? Ha én egy kicsit szebbé tehetem a világot – márpedig úgy látszik, én így tehetem szebbé – akkor így kell. Bizonyos dolgokban az idő úgyis meghalad bennünket, nyilván nem tudunk mindennel lépést tartani, de amivel tudunk, legalább azzal tartsunk lépést. Ha a Jóisten éltet, akkor majd pihenünk, ha ezek készen lesznek. A csornai hívek sokszor panaszkodnak, hogy alig látnak, ez abból is adódik, hogy a projektek miatt rengeteget kell Budapestre utaznom. Kevesebb időm jut egyéb fontos tevékenységekre is, mint a tanítás és az olvasás. Sajnos most csak 4 órám van összesen, de ez is sokszor nagyon komoly szervezést igényel. Ma már csak hittant tanítok, hiszen én pap vagyok elsősorban, ebben látom azt, ahol én ki tudok teljesedni. Az a szomorú igazság, hogy az olvasás is vasárnap délutánra korlátozódik. Azért néha a kezembe akad olyan könyv, amit nem tudok letenni, és akkor éjszaka elolvasom a pihenés rovására.
S. B.: Magam is nagy könyvszerető ember lévén nem állhatom meg a kérdést: mit olvas szívesen?
F. Z. M.: Most éppen egy Benedek pápával készült interjúkötet ragadott meg, Utolsó beszélgetések Peter Seewalddal a címe. Az interjúk röviddel a lemondása előtt, és az azt követő időszakban készültek. Nekem fenntartásaim voltak a lemondását illetően, de ez a kötet teljesen megfordított bennem mindent, és nagyon nagy tisztelője lettem. De nagyon szeretem például Ugron Zsolna könyveit, amiben nyilván benne van az én erdélyiségem is. Jókait olvasni kikapcsol, rendszerint bele-beleolvasok, Márai örök, őt újból és újból elolvasom, de érdekelnek az újdonságok is. Most fedeztem fel Nicolás Gómez Dávila kolumbiai író aforizmagyűjteményét. Magyarországon alig ismert, kicsit olyan, mint egy füveskönyv, számomra igazi kincsesbánya. De kiemelnék egy most megjelent kiadványt is. A győri bencés templom 100 éve elhurcolt harangjai helyére érkezett harangok közül kettőt én szentelhettem. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Sárai-Szabó Kelemen atya jóvoltából ennek részese lehettem, hiszen csornai apát közel 80 éve nem szentelt harangot. Az esemény emlékezetére készült albumba bekerült tőlem egy írás Kötelék ég és föld között címmel, amiben többek között a szülőföldemhez fűződő viszonyomról is vallok.
Zárásként álljon itt egy idézet ebből a írásból: „A harang szava figyelmeztetett az idő szentségére, a munka és az élet, az Ember és az Isten kapcsolatára, és ez az egyszerű nép ezt a lelke legmélyéről megérezte és megőrzite.”
Fotó: Szabados Tibi
