Beszélgetés Szele-Virányi Melinda rábatamási fazekassal.
Hirdetés
Ha jól tudom, gyerekkorod óta érdekel a fazekas mesterség, néhány éve pedig már saját műhelyed is van Rábatamásiban. Rengetegen keresnek fel téged, hogy készíts nekik valamit, és bámulatos munkák kerülnek ki a kezed alól. Mesélj egy kicsit róla, hogyan döntötted el, hogy te ezzel szeretnél foglalkozni? Hogyan jutottál el idáig?
Ötödik osztályos voltam, mikor először láttam a döri Völcsey Lajost egy falunapon. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, mert ekkor láttam életemben először fazekast korongozni. Ott ült a lábbal hajtható korongjánál, és csinálta a gyerekeknek ezeket a kis edénykéket. Rengetegen álltak nála sorban, de én addig onnan el nem mozdultam, míg nekem is készített egy csuprot. Valójában az fogott meg ebben, hogy egy kis agyaggombócból képes lehet valaki egy ilyen tárgyat varázsolni.
Miután erről a falunapról hazamentünk a szüleimmel, közöltem velük, hogy én fazekas leszek. Eleinte nem is akarták elhinni, úgy gondolták, hogy ez is csak egy gyermeki ábránd. Nem is mondták nekem, hogy ne csináljam, de szerették volna, ha van mellette egy „rendes” foglalkozásom is.
Nem sokkal ezután át is kezdtem járni Völcsey Lajoshoz hetente többször is, ha volt rá alkalmam. Akkoriban még Bágyogszováton laktam, szóval a műhelye ott volt tőlünk egy köpésre. Segítettem neki, tanított és rengeteget tudtam tőle tanulni.
Apukám, látva, hogy mennyire szeretem ezt csinálni, eszkábált nekem egy ugyanolyan lábbal hajtható korongot, mint amin a döri műhelyben is gyakorolhattam. Kialakított nekem egy kis sarkot a kazánházban, ahol dolgozhattam, az volt az én műhelyem. Ott volt az általa készített korongom és egy kis kemencém, amit szintén ő csinált egy villanyszerelő segítségével.
Mikor pedig nyolcadik osztályban elérkezett a pályaválasztás, a győri Kovács Margit Iparművészeti Szakgimnáziumba jelentkeztem, és az elkövetkező öt tanévet ott is folytattam. Ott kezdtem el úgy igazándiból megtanulni a fazekasságot. A szüleim is rádöbbentek, hogy nem lesz orvos a gyerekből. Ezek után már teljes mellszélességgel mögöttem álltak, és mindenben támogattak.
Öt évig tanultam ebben az iskolában; három év után sikerült megszerezném a szakmunkás vizsgám, utána pedig az érettségit is letettem. Imádtam az ott töltött éveket. Tardos Rékától, egy nagyon jó mestertől tanulhattunk. Úgy gondolom, hogy biztos alapokat kaptunk tőle. Még akkor is vissza-visszajártunk a műhelybe, mikor már az érettségire készültünk fel. Igazából nekünk ez volt a kikapcsolódás, hogy nem csak a száraz tananyagot vettük egész nap.
A középiskola után elkezdtél dolgozni vagy továbbtanultál?
Az érettségi után elmentem a debreceni egyetemre, néprajz-művészettörténet szakra. Még eleinte sokszor megkérdeztem magamtól, hogy mit keresek én itt, mert hát az egyetem már tényleg nem olyan, mint a középiskola. Később persze már nem bántam meg, hogy odamentem, ugyanis rengeteg jó emberrel találkoztam. Ott ismerkedtem meg a férjemmel is, Balázzsal, aki ott élt a városban, és joghallgató volt ugyanazon az egyetemen. Együtt diplomáztunk le 2005-ben, és mind a ketten el is tudtunk helyezkedni Debrecenben.
Bekerültem egy egyesülethez, mint fazekas, és három barátnőmmel volt egy közös műhelyünk. Mindhárman mással foglalkoztunk, egyik barátnőm kosárfonóként dolgozott ott, a másik pedig nemezkészítőként. Hármunk műhelye volt az eredeti Tarka-Barka Műhely. Főleg azzal foglalkoztunk, hogy gyerekcsoportokat fogadtunk, és kézműves foglalkozásokat tartottunk. Voltak óvodás, kisiskolás tanítványaink, de megkerestek minket egyetemisták és felnőttek is, akik egy kis kikapcsolódásra vágytak. Egyre többen jöttek később ezekre a foglalkozásokra, és egyre többen fordultak felém megrendeléssel is. Így évek alatt alakult ez ki nálunk, hogy foglalkozásokat vállaltunk, és készítettük, amiket megrendeltek tőlünk.
Ha minden ilyen jól ment ott, miért költöztetek vissza?
Nagyon jól éreztem magam Debrecenben, de mindig is túl nagy és idegen városnak tartottam. Több évbe telt, mire eldöntöttük, hogy visszaköltözünk. Már ekkor összeházasodtunk Balázzsal, és első gyermekünk, Marci is megszületett. Időközben fel is bomlott a műhely, mert költöztek vagy kisbabát vártak a barátnőim. Többek között ez is egy nagy lökés volt azt a döntést meghozni, hogy otthagyjuk Debrecent.
2013-ba költöztünk ide Rábatamásiba, ahol először albérletben éltünk. A költözés után egy hónappal Borika, a második gyerekünk is megszületett. Az albérletben nem tudtam olyan könnyen dolgozni, mert bár a korongozást meg tudtam csinálni, de kiégetni a szüleimhez jártam vissza folyamatosan. Mikor pedig elkezdtünk építkezni, már úgy álltunk neki, hogy lesz egy saját műhelyem. Két éve van az, hogy egy olyan helyen dolgozhatok, ahol csak én vagyok, nem kell a másikat kerülgetni, és nem pakolják el a holmim.
Ahogy az évek teltek, úgy egyre jobban híre ment, hogy én itthon kerámiákat készítek. Először a faluban, aztán a környéken, de most már távolabbról is érkeznek megrendelések.
Milyen stílusú és fajta kerámiákat készítesz?
Az évek alatt úgy alakult ki, hogy milyen fajta kerámiákat készítek, hogy eleinte olyan dolgokat csináltam, amiket én is szívesen használnék. Értem ezalatt a konyhai edényeket, bögréket, tányérokat és más használati eszközöket.
Az egész a fazekason múlik, milyen tárgyakat készít. Mindenkinek megvan itt az a szabadsága, hogy mindenki olyat csinál, amilyet szeretne. Van, aki nagyon kötődik a hagyományokhoz, és van, aki a teljesen modern formákat kedveli. Én próbáltam megtalálni a középutat. Hagyományos technikával dolgozom, szerettem volna, ha a munkáimon visszatükröződnek a régi motívumok, mégis fiatalosnak hassanak. Nem akartam olyat, ami csak a hagyományos faragott konyhabútoron mutat jól, hanem bátran használják a hétköznapokban is.Természetesen a megrendelőtől is függ, milyet szeretne.
Az elsődleges szempont viszont az, hogy olyan minőségű legyen, hogy az ember éveken át tudja használni, ne csak egy dísz legyen a szekrény tetején. A tőlem telhető legjobb tudásom szerint igyekszem az összes darabot tökéletesre elkészíteni. A bögre fala ne legyen se túl vékony, se túl vastag, és a sütőedény se repedjen meg sütés közben. Ez persze az agyag minőségétől is függ, rossz agyagból nem lehet jó edényt csinálni.
Minden vásárlónak próbálok eleget tenni, mert ők is csak akkor fordulnak hozzám újra, ha meg vannak elégedve a munkámmal. Természetesen volt, akinek nem tetszett a munkám, de mindenből tanul az ember, és a hibáimra is úgy tekintek, hogy azok is a hasznomra váljanak.
Megrendelésre készítesz tárgyakat, vagy az elkészült munkáidat szoktad eladni?
Leginkább megrendelésre készítek kerámiákat, de ha vannak új ötleteim, akkor természetesen azokkal is kísérletezek. Szoktam foglalkozásokat is tartani az érdeklődő gyerekeknek, valamint évente háromszor vásárokat rendezek. Ezek karácsony és húsvét környékén szoktak lenni, illetve nyáron is van egy. Ezekre alkalomhoz illő edényeket, díszeket és egyéb használati tárgyakat szoktam kiállítani. Nem szeretem évről évre ugyanazokat a díszeket elkészíteni, de vannak, akik eljönnek, és a régieket keresik, mert nekik azok tetszettek. Olyankor megrendelésre el is készítem nekik. Ezeken a vásárokon van alkalmam kipróbálni az új ötleteimet, és mindig kíváncsi vagyok, kinek mennyire nyerte el a tetszését.
A vásárok idején az egész műhely tele van azokkal a kerámiákkal, amiken dolgoztam. A polcok roskadásig megtömve, és a szoba közepére egy hatalmas asztalt teszek telepakolva mindenféle tárggyal.
Mi az, amiből ihletet tudsz meríteni az új ötleteidet illetően?
Igazándiból még csak nem is kell kerámiának lennie, hogy inspirációt szerezzek. Bármiről jutnak eszembe új gondolatok, ötletek. Ha sétálok a faluban vagy akárhol, és valami megragadja a figyelmemet, akkor azokat továbbgondolva csinálok új díszeket és mintákat. A megrendelőktől is sokat tanulok, mert sokan saját ötlettel jönnek el hozzám, melyek eszembe sem jutottak volna.
Mindig van min gondolkodni, mindig vannak új ötletek és új alapanyagok, melyeket nem tudok otthagyni a boltban. Én Budapestre szoktam járni egy kézműves áruházba, ahol tényleg mindenféle dolog van, és sokszor beszippant a „bőség zavara”. Mindent nem érdemes összevásárolni, mert ezt a stílust nekem meg kell tartanom. Például nagyon tetszik a türkiz szín, de még nem találtam rá arra a türkiz színre, amely étkezési célra alkalmas. Lehet, hogy néhány kisebb díszen majd meg fog jelenni ez az árnyalat, de nem szabad annyifelé elkalandozni sem, mert akkor én magam fogok elveszni. Ebből a szempontból a sokféleség is rossz, de muszáj kipróbálni új dolgokat, mert azt sem lehet, hogy mindig ugyanazt csináljam.
Egy idő után már nem gondolod úgy, hogy unalmas egész nap a korong mögött ülni?
Nem, egyszerűen nem tudom megunni. Úgy vagyok vele, hogy az ember csak akkor válasszon ilyen foglalkozást, ha szereti csinálni. Különben nincs értelme. Akárhányszor felcsapod azt a kis agyaggombócot a korongra, neked annyi lehetőséged van valami szépet kihozni belőle. Igyekszem mindenből egyszerre annyit csinálni, hogy abba se fáradjak bele. Ez is főleg a megrendelőtől függ, mert ha harminc bögre kell, akkor harminc bögre kell.
Honnan jött a Tarka-Barka Kerámiák név ötlete?
Még Debrecenben két barátnőmmel, hárman hoztuk létre az első Tarka-Barka Műhelyt. Sajnos, ez később feloszlott, de mikor Rábatamásiban a saját műhelyemet szerettem volna megnyitni, férjem javaslatára jött ez az ötlet. Megkérdeztem a barátnőimet is, mit gondolnak erről, mert féltem, nehogy megharagudjanak érte. De teljesen feleslegesen aggódtam, mert azt mondták, ennél jobb neve nem is lehetne.
