Antal József, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Anti évtizedek óta tűzoltó hivatásának szenteli mindennapjait. Felelősségteljes munkája mellett kikapcsolódásként kitartóan sportol, fotóit pedig Csorna turisztikai táblái mellett több kiállításon is megcsodálhattuk már.
Hirdetés
Annyira sokoldalú vagy, hogy amikor az interjúra készültem, nem tudtam eldönteni, melyik tevékenységedet állítsam a beszélgetés fókuszába, ezért először a hivatásodról szeretnék egy kicsit többet megtudni. Mikor döntötted el, hogy a tűzoltó pályát választod, és milyen indíttatásból?
Csornán kezdtem ezt a hivatást 22 éve, ahol 14 évig – kezdetektől fogva egy csoportban – láttam el a szolgálatot. Egy régi iskolatársam történeteinek a hatására jelentkeztem, és igen, a külsőségek – a nagy, piros autó, egyenruha, sisak – is megfogtak. Hallgattam a történeteket, és arra gondoltam, hogy ezt én is szeretném csinálni. Fogalmam sem volt arról, hogy mi vár rám, mennyit kell tanulni, milyen feladataim lesznek, mik lesznek a követelmények. Hiszen a tűzoltók munkája akkor kezdődik, amikor valaki bajba kerül. Bemennek a tűzbe – persze megfelelő védelem mellett –, odamennek a robbanásveszélyes helyszínekre, segítenek mindenkinek, akiknek tudnak. Ezekhez a tevékenységekhez viszont rengeteget kell képezniük magukat nap mint nap. A szakmához hozzátartozik a vonulás izgalma, a bajtársias viszony a kollégákkal, valamint az az érzés, amit minden tűzoltó érez egy-egy sikeres beavatkozást követően. Közhelynek hangzik, de az a tűzoltó hivatás alapköve, hogy remek érzés segíteni másokon, és ez az igazi motivációnk.
Milyen fokait jártad meg a ranglétrának?
Szakaszvezetőként szereltem fel, s az első alaptanfolyam elvégzését követően soron kívül őrmester lettem, majd törzsőrmester, végül főtörzsőrmester. Jelenleg tűzoltó zászlós rendfokozatban dolgozom a Megyei Katasztrófavédelem Fő- és Műveletirányítási Ügyeletén, mint műveletirányító referens. Ez a legutóbbi időszak a hivatásos életemben, és a legmozgalmasabb is. Győrben, a Munkácsy utcában kezdtünk 2012-ben, majd 2016-tól az MRFK épületében, a rendőrség ügyeletével összeköltözve látjuk el a szolgálatot. Az ügyeleten három beosztás van: műveletirányító, főügyeletes és ügyeletvezető, akiknek képesnek kell lenni helyettesíteni egymást.
Mi a feladata egy műveletirányítónak?
Nagyon sokrétű. Az újság terjedelme nem teszi lehetővé, hogy minden részletre kiterjedően válaszoljak, pedig sokszor érzem úgy, hogy jó lenne, ha mindenki ismerné a munkánkat.
Megpróbálom röviden elmondani. Addig, amíg nem a 112-es hívásfogadó központokba érkeztek a hívások, műveletirányítók kezelték a segélyhívásokat. A változást megelőzően országosan létrejöttek a Fő-, és Műveletirányítási Ügyeletek, ahol a segélyhívásokkal kapcsolatos feladatokat központosították. Tehát a segélyhívás elsődlegesen a hívásfogadó központhoz érkezik, ott felveszik a kidolgozott protokoll alapján az adatlapot, majd azt átadják a Katasztrófavédelemnek. Innentől kezdődik a műveletirányító munkája, aki a Győr-Moson-Sopron megye területén bekövetkezett tűzesetről, műszaki mentésről, rendkívüli eseményről érkező jelzéseket fogadja, azokat értékeli, a beavatkozáshoz szükséges további adatokat beszerzi, azokat összegzi. Riasztja az erőket, eszközöket, biztosítja a hírforgalmat. Rögzíti az esetekkel kapcsolatos adatokat, minden olyan információt beszerez, melyeket meghatároznak a számára. A jelentési kötelezettségbe tartozó eseteket, intézkedéseket jelenti. A munkáját a vonatkozó törvények, rendeletek, utasítások szerint végzi, de természetesen a rutin sem hiányozhat a munkavégzéséhez. Amikor pedig nem a káresetek felszámolását végezzük, akkor nekünk is vannak oktatásaink, folyamatosak az ön- és távképzéseink. Elmondhatom, hogy nap mint nap nagy felelősséget ró ránk ez a munka. Ünnepnapon, vasárnap, munkaszüneti napon, hivatali munkaidőn túl három műveletirányító felügyeli egész Győr-Moson-Sopron megyét az ügyeletvezető kollégánk irányításával.
Egy ilyen felelősségteljes hivatás mellett bizonyára különösen fontos, hogy a szabadidődben feltöltődhess. A fotózás erre kiválóan alkalmas. Neked mikor lett az életed része? Hogyan tanultad, mik a kedvenc témáid?
2007-ben kezdtem el érdeklődni a fotózás iránt. Egy informatikai kérdéssel kapcsolatban kerültem egy olyan fórumra, ahol a kérdéssel foglalkoztak ugyan, de alapvetően a fotózás volt a fő téma. Elkezdtem olvasgatni a bejegyzéseket, és egyre jobban tetszett, amiről beszélgettek. Volt az akkori fórumtagok között egy srác, akinek a fotózás, képalkotás a munkája, és nemrég a Csornán forgatott Szerzetesnek álltam című film operatőre volt, szóval inspiráló volt a közeg. Idővel én is megpróbáltam az ott látottakhoz hasonló fotókat készíteni, melyeket később megmutattam hozzáértőknek, akik elláttak tanácsokkal. 2010-ben megvettem az első tükörreflexes fényképezőgépemet, majd pár év múlva a másodikat. Most tartok a harmadiknál. A saját tapasztalataim alapján, a fotóstársak tanácsait követve, az internetes képmegosztó oldalak tanulmányozásával és legalább egy tucat könyv elolvasásával képeztem magam. Kezdetben mindent lefotóztam. A digitális technika lehetővé teszi, hogy az ember akár száz fotót készítsen, amiből lehet, hogy csak egy lesz jó. Ez a filmes időszakban nem így volt, mert a nyersanyagköltség miatt hamar megtanulták a fotósok, hogy nem lehet mindent lencsevégre kapni. A tűzoltó hivatás mellett a stresszoldás elsődleges eszköze volt számomra a fotózás. Sok időt töltöttem a szabadban, így a természet csodái, ritkán látott pillanatai voltak a kedvenceim, amelyek a mai napig megmaradtak. A Hanság közelsége miatt elmondhatom, hogy a természet tálcán kínálta a lehetőségeket. Emellett a különböző épületek részletei, fényei, játékosságai, szépségei szoktak megfogni. Ezek az általam szépnek látott részletek sokaknak fel sem tűnnek. Idővel kialakul a fotós látásmód, és azokat a perspektívákat kezdi el keresni a fotós, amelyek jól mutatnak 4:3-as 3:2-es képaránnyal.
Amikor az újság megjelenik, már túl leszünk az első önálló fotókiállításodon. Ki kezdeményezte ezt a tárlatot?
Még májusban keresett meg a Művelődési Központ, de már évek óta kérdezgette az intézmény igazgatónője, Szalayné Galambosi Tímea, hogy mikor állítanék ki náluk. Úgy látszik, hogy ennek most jött el az ideje, annál is inkább, mert 10 éve annak, hogy tudatosan kezdtem nyomkodni az exponáló gombot.
Hogyan készültél a kiállításra, mi volt a válogatás alapja?
A fotók kiválasztásában a feleségem segítségét kértem. A már meglévők közül segített eldönteni, hogy melyek azok, amelyek az önálló kiállításomon is helyet kell hogy kapjanak. De azokat a fotókat is segített kiválasztani, amelyeket direkt erre a kiállításra nyomtattattam ki. Kikértem egy kedves fotós ismerősöm, Domnanits Ákos tavalyi kiállító véleményét is, megkérdezve, hogy milyen volt az ő kiállítása a kiállító szemével.
Milyen élmény volt?
Izgalmas, feszültséggel és várakozással teli. Nagyon örülök, hogy ennyien kíváncsiak voltak a munkáimra. Azt gondolom, hogy minden fotózással foglalkozó ember számára megtisztelő, ha felkérik egy kiállításra, és kívánom, hogy minél többen tapasztalják meg ezt az érzést!
Ez volt az első önálló, de voltak már közös kiállításaid. Említenél néhányat?
2016. szeptember 3-án részt vettem az Aranyfonal Rábaközi Kézműves Egyesület Rom pARTy a Sobák utcában című bemutatkozó rendezvényén, ahol kiállítottam az Egyesület kérésére készített fotókat. 2017. szeptember 9-én – immáron egyesületi tagként – ismét bemutattam néhány fotómat a 2. Rom pARTy-n. 2017 decemberében pedig szintén az Aranyfonal Egyesület "Küszöbön áll a Karácsony" című kiállításán is megjelent pár fotóm.
Fotósként lettél tagja ennek a kézműves közösségnek. Milyen érzés volt csatlakozni?
Nagyon megtisztelő volt a felkérés, ami az Egyesület elnökétől, Ángyán Csillától érkezett. Bár nem vagyok kézműves, ő mégis úgy gondolta, hogy a fotóim alapján bekerülhetek ebbe a remek társaságba, ahol magasan kvalifikált alkotók, művészek vannak. Az Egyesület sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden kiállításuk, rendezvényük nagyszámú érdeklődőt vonz. Remélem, októberben megvalósul a balatonfüredi kiállítás is, és a Balaton-partiak is megismerkedhetnek a Rábaközzel.
A fotózás mellett a sport is komoly szerepet játszik az életedben. Az ezzel kapcsolatos célokról, eddigi eredményekről, motivációról mesélnél?
Időrendben úgy néz ki, hogy bringáztam, fotóztam, bringáztam (azért, hogy eljussak fotózni messzebbre is), majd bringáztam országútival a sebesség miatt, most pedig futok.
Így három olyan hobbim is van, amiről kijelenthetem, hogy szórakoztat. Sokan állítják, hogy egyszerre csak egy dolgot lehet teljes erőbedobással csinálni, és ez igaz. Viszont szerintem csak akkor, ha eredményorientált az ember. Addig, amíg arról szólnak a tevékenységek, hogy az ember jól érezze magát, addig bármit lehet, nem az eredmények hajszolása a cél. Természetesen azért vannak céljaim, mert ezek motiválóan hatnak. A kerékpározással kapcsolatban évek óta az a célom, hogy eljussak minden Győr-Moson-Sopron megyei településre biciklivel. A 183 településből még kb. 30-35 település hiányzik. Futni 10 hónapja kezdtem el, amiben a feleségem – akivel 21 éve élünk boldog házasságban – volt rám a legnagyobb hatással, mivel ő már négy éve a futók közösségéhez tartozik. Kikapcsolódásból sokszor eljártunk kettesben is bringázni, de a kevés jó minőségű út, valamint az eltérő munkaidő-beosztásunk miatt ezek az alkalmak ritkulni kezdtek. Ekkor jött az ötlet, hogy én is kipróbáljam a futást. Megtetszett, mert energizál, pihentet, szórakoztat, így a kerékpározás mellett közös programmá építettük fel: közösen járunk versenyekre is. Eddig hét versenyen voltunk, amelyeket végigfutottunk, közöttük van egy félmaraton is. Bár engem a terepfutás is csábít a hegyekbe, erdőkbe, most aszfalton futó közös tervünk van, amit szeptemberben kezdünk. A FélmaratonMánia rendezvénysorozaton indulunk a terveink szerint, hogy egy éremcsokrot is begyűjthessünk közösen.
Munkádban az emberek biztonságáért, testi épségéért dolgozol, lenyűgöző fotóiddal pedig a lelküket gyönyörködteted. Sportos életmódod is példaértékű.
Az egészség fontos, de csak a sporttal nem válik egészségessé az ember. Viszont addig is, amíg nem válik életformává a mozgás bármelyik formája (futás, bringa, túra, stb.), már azzal sokat tesz mindenki magáért, ha nem a kanapén fekszik egész nap, hanem kilép a komfortzónájából.
Fotó: Eördögh-Bencsik Anna
