A Rábaköz Szíve Magazin márciusi számának címlapján Szabó Rita tanárnő látható, akivel gyermekkoráról, a tanári pályáról és a zene iránti szeretetéről is beszélgettünk.
Hirdetés
Sipos Bernadett: Szakmai munkásságodról sokat lehet olvasni, hallani, hiszen eredményeidet nem lehet elvitatni; számos elismeréssel jutalmaztak már. Létrehozásának évében, 1999-ben rögtön megkaptad a Csorna Szolgálatáért Díjat közoktatásban végzett munkádért, három éve pedig Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díjjal jutalmaztak. Ezek kitűnő visszajelzései annak, hogy hivatásod kiváló művelője vagy. Hogyan jutottál idáig? Mesélnél a gyermekkorodról, tanulmányaidról?
Szabó Rita: Olvastam egy tibeti bölcsességet, amely szerint „Nem az úton jársz, magad vagy az út”. Ha visszatekintek a gyermekkoromra, ez a gondolat, valósággá válva meg is jelent, hiszen a zene az első pillanattól kezdve életem fontos részévé vált. Már akkor ott volt a mindennapjaimban, meghatározva az utam, amelyen aztán végig kísért. Kisiskolásként a csornai zeneiskolában egyszerre két hangszert választottam, a hegedűt és a zongorát, de e tanulmányaim mellettfigyeltem osztálytársaim hangszereire is, így közben megtanultam furulyázni, majd felső tagozatosként gitározni kezdtem. Középiskolás éveimben ezt folytatva, klasszikus gitárt tanultam. Ezekben az években ismertem és szerettem meg a mai napig legkedvesebb irodalmi-zenei műfajomat, az énekelt verseket. Megalakítottuk a „Kócosok” nevű zenekart, velük nagyon sok diákrendezvényenszerepeltünk verseket énekelve, népdalfeldolgozásokat játszva. A dalokhoz, dallamokhoz,versekhez igazodva gitároztam, furulyáztam vagy épp hegedültem, a számomra kincset jelentő, kedves, anyai nagypapámtól örökölt hangszeren. Következett a felvételi, a szombathelyi tanárképzőre kerültem ének-zene – közművelődés szakra, ahol ismét a klasszikus zene vált főszereplővé. Azért a gyakorlások, kóruspróbák mellett jutott kis idő a kedvenc énekelt versekre, zenekar alapításra is, a főiskolás „Barangolók”-kal énekeltünk verseket, népdalokat, fuvola, klarinét, gitár kísérettel.Az első tanári diplomaszerzés után – melyet később gyakorlatvezető mentortanári szakképzettség, mesterfokozatú játék- és szabadidő-szervező tanári oklevél követett – utam visszavezetett szülővárosomba, általános iskolámba, ahol már 30 éve végzem pedagógusi munkámat, ének-zene tanárként, osztályfőnökként, kórus- és népdalkör-vezetőként.
Sipos Bernadett: Úgy tudom, édesapádat követted a katedrán. Nemrégiben veszítetted el őt, akire példaképként tekintettél. Mesélnél arról az örökségéről, amit a zenei, tanári pálya jelent?
Szabó Rita: A gyermekkor, a szülői ház, ahogyan sokak életében, úgy az én életemben is meghatározta, kijelölte azt az utat, amelyen a mai napig járok. Nekem nem kellett keresnem a jó példát, mert az jelen volt az első pillanattól kezdve a családunkban. Édesapámnak tanítói végzettsége volt, napközis tanárként, szakfelügyelőként dolgozott évtizedekig, egészen nyugdíjba vonulásáig. Zeneszeretete példaértékű volt számomra is, fiatal korában Maglócán, szülőfalujának kis templomában orgonált, kántorkodott, csornai otthonunkban pedig gyakran zongorázgatott. Szívesen emlékszem vissza gyermekkorom vasárnap délutánjaira, mikor ketten odaültünk a zongorához, és az énekkönyvekből két szólamban, szólamcserével énekeltünk. Jó volt hallani őt, nagyon szép hangja volt.Édesapám elhivatottsága, szakmai felkészültsége és emberi kvalitásai lettek az én pályám legfontosabb és meghatározó értékei is. Iskolája, első és egyetlen munkahelye lett az én iskolám, munkahelyem is, csak a kapura írt nevek változtak az évek során. Ami azonban nem változott, az a szellemi, emberi és szakmai örökség, amit tőle, a példaképemtől kaptam. Az őt körülölelő emberi és szakmai szeretet, tisztelet gyakran napjainkban is megnyilvánul, amikor volt tanítványai és tanártársai velem találkozva emlékeznek meg róla.
Sipos Bernadett: A „kapura írt nevek” mellett számos egyéb változást megéltél az évek alatt: változó oktatási rendszer, új meg új nevelési trendek… Több generációnyi gyerek került ki a kezeid közül. Másképp kell-e odafordulni a mai gyerekekhez, mint a 10, 20 vagy 30 évvel ezelőttihez?
Szabó Rita: Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi az, ami változott, s mi az, ami nem. Nem változott (legalábbis a saját életemben nem), az a Michelangelo által jegyzett gondolat, amely a mindenkori szakmai fejlődést mutatja: "Szüntelen tanulok." Ez különösen hangsúlyos századunk felgyorsult világában. Ezt jól példázza egy a tantermeinkben, napi gyakorlatunkban is megjelenő, időutazásszerű párhuzam: kréta és digitális toll. A technika fejlődése természetesen az ének-zene órákon is megjelenik. Magam nagyon sok időt töltök a számítógépem mellett, mert saját igényemmé vált, hogy az óráimra, ünnepi műsorainkra olyan anyagokis bekerüljenek, amelyeket a 21. század technikája számunkra kínál, s amelyeket a ma diákjai is jól, szinte "anyanyelvi szinten" értenek és értékelnek. Amire ezzel együtt nagyon figyelni kell, az az órákon bemutatott "technikai lehetőségek" aránya. Ami ugyanis nem szabad, hogy változzon, mint legfontosabb tevékenység az ének-zene órák esetében, az a nagybetűs ÉNEKLÉS!
A hagyománytisztelet nagyon közel áll hozzám, amit tanítványaimnak is szeretnék tovább adni, még ha ez a ma világában jóval nehezebb is, mint a korábbi években. De ez is az utam része, mint ahogyan a tanári tevékenységem kiemelt területe, a tehetségek gondozása. Az új nevelési trendek, oktatási rendszerek, ahogyan említetted, jöhetnek és mehetnek, de nem szabad, hogy változtassanak egy általam nagyon fontosnak vélt gondolaton, amelyet Jaromir John cseh író, tanártól olvastam:
"A tanári hivatás lényege nem az ismeretekben, hanem a személyiségben rejlik… abban a legszemélyesebb kapcsolatban, amely az embert az emberhez köti akárszavak ésmindennemű tudásközlés nélkül.”
Sipos Bernadett: A zenei divat egyre inkább eltávolodik a hangszeres zenétől. Jelenti ez azt is, hogy nehezebbé válik a klasszikus és népzene iránt felkelteni a diákok érdeklődését?
Szabó Rita: A klasszikus zene megítélése és szerepe jelentős átalakuláson ment át az utóbbi években, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat lehetett és lehet ma is hallani, s szinte mindegyikben megjelenik a zeneoktatással szembeni kritika, de sehol nem találkozhattunk megoldási javaslatokkal, elképzelésekkel. Az én "megoldásom", szerep- és felelősségvállalásom e téren az élményszerűséget helyezi előtérbe, az óráimon figyelve az adott osztály attitűdjeire, a megfogalmazásra, a beszédstílusra, értékrendre. Fontosnak tartom, hogy tanítványaim korosztályuknak megfelelő szintű, értékes, minőséget közvetítő operaelőadások értő részesei is lehessenek. Ezért is csatlakoztam az elsők között két hazánkban kiemelt támogatást kapott klasszikus zenei programhoz, melyeket a Magyar Állami Operaház gondoz, és az EMMI támogat. Az egyik az „OperaKaland” program, az utóbbi évek legnagyobb szabású közművelődési-köznevelési projektje, amely lehetőséget kínál évente két alkalommal élő operaelőadás megtekintésére a fővárosi Erkel Színházban. A másik az „Opera Nagykövet” projekt, rendhagyó ének-zene órákat ajánl iskolák részére, amelynek keretében neves operaénekesek találkozhatnak a gyermekekkel. Mindkét programot szervezem, tanítványaim kedvelik ezeket. Most tavasszal is készülünk egy új "kalandra", Kodály Háry Jánosára. Ez egy jó példa az érdeklődésfelkeltésre.
A népzene terén nálam már évtizedes munkával kialakított hagyományőrzés működik, amelynek támasza természetesen a Széchenyi Népdalkör, kicsik és nagyok egyaránt, így az ebbe az irányba mutató érdeklődésfelkeltés állandóan jelen van az iskolában, s az óráimon is. Jó példát mutat a népdalkör, eredményességével, közösségi összetartozásával. Ez a példa aztán elvezethet oda, hogy egyre többen igényeljék ezt az éneklést, megismerve közelebbről a népdalt. A kérdésedre adott válaszom persze úgy lehet teljes, ha megemlítem a média felelősségét is. Az értékek mentén nagy hatást gyakorol, s ezzel együtt sajnos jelentős károkat okoz napjainkban a kereskedelmi média (rádiók, televíziók) igénytelensége. Ellenpólusként a közszolgálati média bebizonyította, hogy lehet értékes zenét is közvetíteni a nagy közönség, több generációs hallgatóság számára, a klasszikus zenét népszerűsítő "Virtuózok" és a népzenénk értékeit bemutató "Fölszállott a páva" műsorral.
Sipos Bernadett: Te meghallgatod azokat a zenéket, amiket a mindenkori diákjaid hallgatnak?
Szabó Rita: Igyekszem haladni a korral, így, ha a tanítványaim ajánlanak zenei anyagokat, dalokat, természetesen meghallgatom, s ha igény van rá, véleményezem, értékelem is számukra a magam módján. Persze a "háttérben" azért ott van az a változatlan cél, hogy megpróbáljam őket az igényesség felé terelni a könnyűzene világában is, hiszen már e zenei terület is megalkotta a maga értékeit.
Sipos Bernadett: Szabadidődben milyen zenét hallgatsz?
Szabó Rita: Ha marad szabadidőm (ez sajnos ritkán adódik), akkor az általam értékesnek tartott zenék közül válogatok, stílusmeghatározás nélkül, leggyakrabban a világzene és a folkos dallamok kerülnek előtérbe. Nagyon szeretem a moldvai, kalotaszegi és mezőségi népzenét is hallgatni, de ez igazán nem kapcsol ki, mert ha hallok egy jó népdalt, előbb-utóbb azon töröm a fejem, hogy a népdalkör melyik csokrába tudnám beilleszteni.
A teljesség igénye nélkül sorolnék néhány kedvencet: Kaláka, Makám, Sebő Zenekar, Muzsikás, Cseh Tamás, Ghymes, Csík Zenekar, Nikola Parov, Bognár Szilvia, Paya Bea, Sirtos, Vujicsics Együttes, Budapest Klezmer Band, Hot Jazz Band, Zorán, Orosz Zoltán, Ferenczi György és a Rackajam, Sting, Norah Jones, Katie Melua, Diana Krall.
A szabadidőbeli zenehallgatások mellett, talán több más jellegű tevékenységemről is érdemes beszélnem. Az Egerben szerzett mesterdiplomám azért is kedves számomra, mert olyan területet érintett, amelyet már a tanítási utam első napjaitól kezdve fontosnak tartottam. A múltban és a jelenben egyaránt megjelenik a kulturális-szervezés, hiszen gyakran szervezek tanítványaimnak színházlátogatásokat, kirándulásokat, más kulturális programokat, versenyeket. Külön fejezetként említhetem az ünnepi műsorokat, amelyeknek szervezése, összeállítása jelentős alkotói munkát is igényel. Szívemhez közel állnak a kézműves tevékenységekis, erre sajnos talán az eddig felsoroltakból érthetően nagyon kevés időm marad.
Sipos Bernadett: Említetted a Széchenyi Népdalkört. Mióta működik, és milyen eredményeket tudtok felmutatni?
Szabó Rita: A népdal maga az anyanyelv, s nekünk ezt a nyelvet „beszélnünk kell”. Ennek a gondolatnak életet adva 2006-ban megalapítottam a Széchenyi Népdalkört, melynek elődje a „Csiribiri” gyermekzenekar volt, amit tanári pályám első éveiben alapítottam. Végig a kodályi úton jártam, népdalkultúránk gazdag kincsestárához, kulturális örökségünkhöz, a zenei anyanyelvhez vezetve mindenkori énekeseimet. Igazi népdalos közösséget alkotva több mint egy évtizede szólaltatjuk meg zenei anyanyelvünk több dialektusterületének népdalait, s közben énekeseim a művészet erejével átélik és megélik a magyar népdal közösségteremtő erejét, s meg is értik identitás üzenetét. Sok széperedményt értünk el, többek között az Országos Népdaléneklési Minősítő Versenyeken, az országos szinten jegyzett és a Bartók Zeneház által kiírt Fehér Galamb népzenei versenyeken évek óta arany és kiemelt arany fokozatokat, 8 éven át a Győr-Moson-Sopron Megye LegjobbNépdalénekes Iskolája kitüntető címet, ezzel egyedüli népdalkörként örökre elnyerve a kiírás értékes vándorserlegét. Szakmai, művészeti vezetőként magam is kaptam elismerést. 9 éven áténvehettem át ezeken a versenyeken a Gy-M-S megye Legjobb Népdalénekes Felkészítője címmel járó megtisztelőkitüntetést, díszoklevelet. 2018-ban KÓTA (Magyar KórusokZenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) népdal kategóriában aranyminősítést is szereztünkSopronban az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyén. Hangszeres, alkotói tanári tevékenységemre is szívesen emlékezem vissza. Az iskola furulyaegyüttesét vezettem, és a mai napig működik a gitár-sulim, célja a városban élő 10-14 éves korosztály gitároktatása, az énekelt vers és az akusztikus zene megismertetése, népszerűsítése, kezdő és haladó szinten egyaránt. Muzsikáltam felnőtt zenekarokban is, 25 évig voltam a Garabonciás Együttes tagja, s a hegedülést újra előtérbe helyezve népzenét is játszhattam a Kajos László vezette népzenekarral. Velük a Szili Hagyományőrző Néptánccsoportnak húztuk a talpalávalót. Szép és kedves élményeket adott utamhoz a Csornai Bárdos Kórusban eltöltött időszak.
Az évek során utamon új barátokra találtam, társakat, akiket a zene, az éneklés és a zenélés szeretete, s az általam vállalt és képviselt értékrend elfogadása tett barátokká. Az ilyen "találkozásoknak" köszönhetően élhetünk át újabb szép élményeket, értékes pillanatokat, legutóbb éppen az elmúlt esztendő karácsonyán, amikor egy színpadra állhattunk és énekelhettünk a Kossuth-díjas Ghymes Együttessel.De emlékezetes a 2018-as „Meglepetés koncert” is, ahol csornai zenész és énekes társakkal, volt ésjelenlegi tanítványokkal több hónapos készülődéssel álltunk össze, hogy a 4. gyertyagyújtásnál egy kicsit „könnyedebb” karácsonyi dallamokkal lepjük meg a város lakóit.
Sipos Bernadett: Egy céltudatos, hiteles ember útját mesélted el. Össze tudnád foglalni a hitvallást, amit útravalódul választottál egy életre?
Szabó Rita: Egy életút idővel kialakít bennünk egy ars poeticát, amelyet aztán követünk, amelyet igyekszünk napról-napra hitelesen megvalósítani. Az én hitvallásom valahogy úgy szólna, hogy mindaz, amit teszek és gondolok, egy olyan személyes és alkotó jellegű muzsikus-tanári tevékenység, amellyel az éneklés és a zene szépségét, élményét, örömét és értékeit szeretném megéreztetni, s megértetni tanítványaimmal úgy, hogy közben munkámat, tevékenységeimet a megbízhatóság, hitelesség jellemezze.
„Embernek ének őrzi az időt, / Az tartja számon minden eleinket! / Hallgass meg egy semmicske éneket, / S szíve járását hallod az időnek.” //
Ratkó József Segítsd a királyt! c. drámájában fejezi ki azt az általam is vállalt hitvallást, amelyet egy énekes-hangszeres ének-zene tanár képviselhet előadói pályája során. Jó pár éve „őrzöm” magam is énekeimmel az időt, s ezek a „semmicske énekek” életutam fontos részévé váltak.
Fotók: Szabados Tibi
