felsohird728x90

Hirdetés

Ismertették a csornai Városnapok programját

Csorna Város Önkormányzata 2019-ben immár ötödik alkalommal rendezi meg a hagyományossá vált Városnapot. A rendezvény idénre kinőtte magát, és két napos fesztivállá bővült.

Hirdetés

A mai nap folyamán dr. Bónáné dr. Németh Katalin, Csorna Város polgármestere és Major András alpolgármester tartott sajtótájékoztatót a rendezvénnyel kapcsolatban.

Dr. Bónáné dr. Németh Katalin elmondta, hogy csornaiakon kívül a környező településekről is vonzza az embereket a 2015 óta minden évben megrendezett Városnap, melyet az igények figyelembe vételével idén két naposra bővítettek.

Szeptember 6-án (péntek), 19 órakor az Ocho Macho, 21.30-tól pedig a Bagossy Brothers Company zenél, míg szeptember 7-én (szombat), a fiatalabb korosztálynak is kedvezve, 17 órától Opitz Barbi, 18 órától a Pál utcai fiúk, 20.30-tól pedig a Magna Cum Laude lép színpadra – fejtette ki a városvezető.

A kétnapos rendezvény kísérőprogramjairól Major András alpolgármester beszélt.

Pénteken a Bagossy Brothers Company koncertje után Kovács Martin DJ fog zenélni. A szombati napon többek között Erős Emberek Versenye, a már korábban megszokott vendéglősök utcája, illetve gyermek sarok is lesz, ahol a legkisebbek találnak majd maguknak programot. A kétnapos rendezvényt szombat este utcabál fogja zárni – derült ki Major András tájékoztatásából.

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes