felsohird728x90

Hirdetés

Megválasztották az Ország Tortáját

Tíz éve hirdették meg először államalapításunk ünnepéhez, augusztus 20-hoz kapcsolódóan a Magyarország Tortája versenyt, mely 2012-ben cukormentes torta kategóriával is kiegészült. Az idei évben augusztus 10-én délelőtt hirdették ki az eredményt.

Harminc torta közül a mogyorós habtészta alapú, mogyorós roppanós tésztával, feketeribizli-zselével, tejcsokoládés karamellhabbal és mogyoróhabbal készült Balatoni habos mogyoró érdemelte ki az Ország Tortája elismerést. Alkotója, Vaslóczki Orsolya 2015-ben már cukormentes torta kategóriában is győzedelmeskedett Barackos buboréktortájával.

Az idei cukormentes torta kategória győztese pedig Varga Margit Pöttyös Panni fantázianevű alkotása lett.

Kíváncsiak voltunk, hogy vajon Csornán kapható lesz-e majd a 2017-es Országtorta, ezért megkérdeztük az illetékeseket.

A Kati cukrászdától megtudtuk, hogy a korábbi években díjazott torták közül a Somlói revolúció, a Szabolcsi almás máktorta és a Szilvagombóc annyira elnyerte vásárlóik tetszését, hogy most is megtalálhatóak kínálatukban, és az idén is tervezik elkészíteni a díjazott süteményt.

A Kugler cukrászda szintén tervezi elkészíteni a megválasztott tortát, melyet augusztus 20-a után lehet majd megkóstolni náluk.

Fotó: MTI

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek Csornáról

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására, ennek érdekében...
Csorna Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására

Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Kedves Múzeumbarátaink! Idén számunkra is fájdalmasan zárt kiállításokkal várjuk a Karács...
Virtuális adventi kalendáriumot készített a Csornai Múzeum

Advent első vasárnapja Csornán

Megkezdődött advent időszaka, azonban a jelenlegi helyzet miatt idén kicsit másképp alaku...
Advent első vasárnapja Csornán

Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

A Perkovátz-Ház Baráti Kör képviseletében Perkovátz Tamás a Baráti Kör elnöke, és Barcza...
Adventi koszorút ajándékozott a Perkovátz-Ház Baráti Kör Csornának

Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

A havi rendszerességgel megtartott katasztrófavédelmi igazgatói értekezlet visszatérő mom...
Országos elismerés egy csornai tűzoltónak

Csornai Adventi Kalendárium

Csorna városa egy kis otthoni programra hívja lakóit, hogy a szürke hétköznapok között ki...
Csornai Adventi Kalendárium

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes