A kapuvári Szent Anna-plébániatemplomban április 1-jén és 2-án, az esti szentmiséken tartott nagyböjti lelkigyakorlat lehetőséget adott az egyházközség híveinek a lelki elmélyülésre. A szentbeszédeket Mészáros Miklós peresznyei plébános atya tartotta. A hívek gyóntatását mindkét alkalommal a szentmisék előtt egy órával kezdték az atyák, sokan éltek a lehetőséggel.
Miklós atya Radó Tamás plébános atyához intézett köszönettel vezette be gondolatait, utalva arra, hogy a nagyböjti idő ötödik vasárnapjának előesti szentmiséjén és vasárnap este is a kapuvári hívek szolgálatára lehet.
Az első prédikáció fő gondolatmenetét a csend és hallgatás témaköre adta. A nagyböjti időben sok minden ér bennünket, lelki értelemben is. Ahhoz, hogy Jézus közelségét megtapasztalhassuk, hogy Isten szavát meghalljuk, csendre van szükségünk. A Szentírás olvasásakor is észrevehetjük, hogy ő mindig csendben szól az emberekhez: „lármás piacterekre nem száll le a Szentlélek.” A nagyböjti szent időben Szűz Mária legyen a kísérőnk, aki csendben követi Fiát, és így elvezet bennünket hozzá. Mai rohanó, zajos világunkban nem könnyű meghallani Isten hangját bennünk, ehhez szükséges a csendes alázat, melyre a Szűzanya tanít minket. Ő tudott hallgatni és elfogadni, meghallotta Istent, igent mondott, vállalta a nehézségeket, kockázatokat, emberi félelménél erősebb volt az Isten iránti szeretete. Nem volt könnyű helyzetben: megszólták, az életével játszott, de vállalta, mert Isten ügye mindennél fontosabb volt számára. Miklós atya kifejtette, nehezen halljuk meg Istent, de még nehezebben mondunk neki igent, főleg ha az életünk a tét. Biztos alap kell az életünknek, és ez az Istenben elrejtett csendes hallgatásunk. A szónok Kalkuttai Szent Teréz anya példáját idézte fel a híveknek, aki a nővérekkel naponta egy órás szentségimádást tartott, és csak utána indultak segíteni a rászorulókon. A nővérek egy alkalommal kérték, hogy az imaóra idejét csökkentse le, hogy jóval több időt tudjanak tölteni az emberek között. Teréz anyának a kérésre adott válasza az volt, hogy az imaóra idejét két órásra növelte. Miklós atya levonta a következtetést: Istenben elrejtett csendességünk nélkül nem élhetünk igazi keresztény életet. A nagyböjti felkészülés idején vezessen bennünket Szent Fiához a Szűzanya, tudjunk csendben hallgatni, figyelni az Isten szavára!
A lelkigyakorlatot vezető atya második elmélkedésében a kísértő és kísértés fogalmak köré gyűjtött példázatokat tárta hallgatósága elé. A kísértés önmagában nem bűn, viszont ha az ember beleegyezik a késztetésekbe, a gondolatokba, akkor válik azzá. A nagyböjti időben mi is szenvedünk a kísértésektől, és ezek igazolásul szolgálnak számunkra, hogy törekszünk a jó úton járni. Jézus is kísértéseket szenvedett el földi élete során, hozzánk hasonlóan, de bűn nélkül maradt. A megtestesüléssel fölvett emberség természetes gyöngesége a megkísérthetőség is, vagyis az a három kísértés, mellyel a Sátán a pusztában böjtölő Jézus istenfiúságát provokálta. Jézus válaszai világosan mutatják, hogy az ő országa nem e világból való, s csodatevő hatalma egyedül annak az Országnak a szolgálatában áll. XVI. Benedek pápa írásában olvasható: „Minden kísértés magva Isten másodrangúként vagy egyenesen feleslegesként és zavaró tényezőként történő háttérbe szorítása.” (…) „A világot saját erőnkből, Isten nélkül rendbe hozni. Istent, mint illúziót, félreállítani.” Jézusnak egész földi életében igazolnia kellett magát. „Ha létezel Isten, mutasd meg magad!” – az ember ezzel a követeléssel lép fel az Isten és az Egyház ellen. A szentbeszédet Miklós atya egy Szent Ágostontól vett idézettel zárta: „A kísértések szorításában megőrizni a türelmet, állhatatosan kitartani, nem beleegyezni a bűnbe, ha ezt megteszed, akkor a kísértés szorítása többet használ, mint árt neked. A szőlőprés célja nem a szőlőszemek sajtolása, hanem az édes must elnyerése.”
A vasárnap esti szentmise végén Radó Tamás plébános atya megköszönte Mészáros Miklós atyának, hogy eljött, és a kapuvári híveket a lelkiekben gazdag szentbeszédekkel buzdította a húsvéti ünnepre való felkészülésben. A jó Isten áldását kérjük további papi munkájára.
Szöveg és fotó: Dukai Miklósné
