felsohird728x90

Hirdetés

Újabb pályázatok indultak a Magyar Falu Program keretében

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu program keretében: tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve –felújításra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, térségünk országgyűlési képviselője.

 

Hirdetés

Gyopáros Alpár elmondta: a programban az ötezer lélekszám alatti települések önkormányzatai és önkormányzati társulásai pályázhatnak.

Ismertetése szerint az önkormányzati tulajdonban lévő utak és hidak építésére, illetve felújítására elnyerhető legnagyobb támogatási összeg 30 millió forint, míg járdák építésére vagy felújítására maximum 5 millió forintot lehet igényelni.

Közölte: a támogatás bel- és külterületi utak felújítására, építésére egyaránt felhasználható, és a megszokottól eltérően nemcsak meglévő aszfaltburkolat felújítására lehet pályázni, hanem földutak aszfaltozására vagy murvás úttá alakítására is.

Hozzátette: a pályázat arra is lehetőséget ad, hogy a települések támogatást igényeljenek az állami utak mentén fekvő, nem önkormányzati tulajdonban lévő járdák felújítására, illetve építésére.

A pályázatokat április 8-ától május 8-ig lehet majd beadni – ismertette Gyopáros Alpár, hozzátéve, hogy 50-60 napon belül döntenek a támogatásokról, és azt követően át is utalják a teljes összeget. Emlékeztetett: tavaly is volt hasonló pályázat, amelyen több mint 800 önkormányzat nyert támogatást utak, járdák felújítására, építésére.

Felhívta a figyelmet arra: a most bejelentett két új lehetőséggel már ötre emelkedett a Magyar falu programban idén meghirdetett pályázatok száma, hiszen februárban hirdették meg az alapegészségügyi ellátás fejlesztését célzó, 7 milliárd forintos programot, amelynek keretében a kistelepülések önkormányzati orvosi rendelők és orvosi szolgálati lakások építésére és felújítására, illetve orvosi eszközök beszerzésére pályázhatnak április végig.

e-max.it: your social media marketing partner

További hírek a Rábaközből

Az év iskolarendőre díjazottja Győr-Moson-Sopron megyében

Az idei évben Kozalk László rendőr zászlós kapta megyénkben a rangos elismerést.
Az év iskolarendőre díjazottja Győr-Moson-Sopron megyében

Idén Rábapordány is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

Ha van rá lehetőségetek készítsetek Ti is cipősdoboz-ajándékokat,hogy minél több gyermek...
Idén Rábapordány is csatlakozik a Cipősdoboz Akcióhoz

Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Hövejen

Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak vasárnap a Győr-Moson-Sopron megy...
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Hövejen

Babadobozt ad Rábapordány a település újszülöttjeinek

Harmincezer forint értékű ajándékcsomagot kap minden olyan rábapordányi család, ahová újs...
Babadobozt ad Rábapordány a település újszülöttjeinek

30 millió forint állami támogatásból újulhat meg a Polgármesteri Hivatal Rábatamásiban

Sikeresen pályázott Rábatamási a Közös Önkormányzati Hivatal épületének felújítására. A m...
30 millió forint állami támogatásból újulhat meg a Polgármesteri Hivatal Rábatamásiban

Megtalálták és visszaadtak tulajdonosának az ellopott kerékpárt a beledi rendőrök

Egy 30 éves nicki férfit gyanúsítanak a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.
Megtalálták és visszaadtak tulajdonosának az ellopott kerékpárt a beledi rendőrök

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes