felsohird728x90

Hirdetés

Csornai vereség a szomszédvári rangadón, döntetlen a Beled és a Vitnyéd meccsein

Rangadóhoz méltó hangulatú, fordulatos mérkőzésen nyert a Kapuvár Csornán a Duna Takarék Megyei I. osztály hétvégi fordulójában. Az vendégek kétszer is egyenlíteni tudtak, majd a mérkőzés véghajrájában Matetits révén fordítaniuk is sikerült. Egyaránt 1-1-es döntetlent játszott a Vitnyéd és a Beled, előbbi a Gönyű vendégeként, utóbbi hazai pályán a Pannonhalma ellen.

Hirdetés
 

Rangadóhoz méltó hangulatú, fordulatos mérkőzésen, bár csak 3 percig vezetett a Kapuvár ez 3 pontot is jelentett a számukra. Néhai Kocsis István 70. születésnapja alkalmából megemlékezéssel kezdődött a mérkőzés. A rossz idő ellenére sokan voltak kíváncsiak a Csornai SE és a Kapuvári SE összecsapására. Mindkét szurkolótábor kitett magáért, ezzel is emelve a mérkőzés színvonalát. Horváth Rudolf számára nagy fejtörést okozhatott a kezdőcsapat összeállítása, hisz több kulcsembere sérülés miatt nem állt rendelkezésére, míg többen nem 100%-os állapotban jelentkeztek játékra. A találkozót a Csorna kezdte jobban. Németh Balázs tört be a 16-oson belülre, majd egyszer csak azt vette észre, hogy a labda helyett a lábát rúgták el, így 11-es következett. A büntetőt Simon András magabiztosan értékesítette. (1-0) A válaszra nem kellett sokat várni, egy szögletet követően első lehetőségéből Tar Péter révén egyenlített a Kapuvár. A folytatás fordulatosan zajlott, hol egyik, hol másik csapatnak volt egy-egy jobb 10 perce. Az első félidőhöz hasonlóan a másodikra is nagy elánnal jött ki a Csorna. Egy gyönyörű akció végén, Németh fejesével rezgette meg a hálót (2-1), az előny másodszor is a Csornánál. A folytatásban mindkét csapatnak akadtak lehetőségei a gólszerzésre. A 71. percben egy újabb szögletet követően Horváth Patrik jóvoltából ismét egyenlített a Kapuvár. (2-2) Fokozódtak az amúgy sem kis izgalmak. A 90. percben szöglethez jutott a Csorna, mindenki koncentrált itt az esély a győzelemre. Esély is volt, de mint kiderült nem a Csornának. A szögeltet követően egy előre vágott labdával Matetits iramodott meg és 10 méterről a kapuba lőtt. (2-3) Hatalmas volt a vendég öröm. Fordulatos mérkőzésen az utolsó percekben aratott győzelmet a Kapuvár, így tartja második helyét a tabellán. (Baracskai Ádám)

Duna Takarék Megyei I. 9. forduló
Csornai SE - Kapuvári SE 2-3 (1-1)
2019. október 5. (szombat), 16 óra
Játékvezető: Krasznai Roland

Csorna: Fehérvári – Horváth A., Visy D., Detrik, Szücs G. (Szakács 74.), Androsch, Püspök (Tarcsay 74.), Szalai, Visy B. (Kristóf L. 87.), Németh B., Simon A. (Varga J. 53.)
Vezetőedző: Horváth Rudolf

Kapuvár: Kolozsvári – Horváth P., Bognár-Bazsó, Matetits (Csigó B. 93.)Simon M. (Bata 69.), Győrvári, Árki (Müller 94.), Fekete D. (Véghelyi 82.), Gál I. (Böcskör 82.), Debreczeni, Tar
Vezetőedző: Balog Zoltán

Gólszerzők: Simon (4. – bünt.), Németh B. (50.) ill. Tar (12.), Horváth P. (71.), Matetits (90.)

Horváth Rudolf: - Mentünk előre a győzelemért, sajnos vereség lett a vége. Rajta vagyunk, hogy a jövőben mi tudjuk megnyerni az ilyen mérkőzéseket.

* * * * *

Duna Takarék Megyei I. 9. forduló
Beled SE - Pannonhalma Horn SE 1-1 (1-1)
2019. október 06. (vasárnap), 16 óra
Játékvezető: Konkoly Zoltán

Beled: Nagy - Köntés, Tóbiás, Szemes, Könczöl, Molnár, Torma, Gábor, Bödecs (Závecz 66'), Németh, Illés

Pannonhalma: Szánthó - Horváth, Imre, Bíró, Németh (Kállai 75'), Bergendi (Németh 84'), Csányi, Pintér, Ónódi, Erdélyi, Kiss

Gólszerzők: Németh (19'), ill. Bíró (42')

* * * * *

Duna Takarék Megyei I. 9. forduló
Gönyű SE - Mondo Bútoráruház Vitnyéd  1-1 (1-0)
2019. október 06. (vasárnap), 16 óra
Játékvezető: Czinder Imre

Gönyű: Rom - Pongrácz, Varga, Fekete, Böcz (Terdik 68'), Tarcsa, Czeitler, Takács, Tóth (Prenner 62'), Sárközi (Póczik 83'), Papp

Vitnyéd: Vass - Póczik, Rosta (Török 67'), Kleizer (Kiss 46'), Hécz, Papp, Varga, Németh (Simon 81'), Horváth, Szabó, Ősze

Gólszerzők: Takács (45'), ill. Papp (51')

* * * * *

További eredmények a Duna Takarék Megyei I. hétvégi fordulójából:

SC Sopron - Loland Nyúl SC 2-2
Abda SC - Jánossomorja SE 0-0
Győrszentiván SE - Gyirmót FC Győr II. 3-1
Öttevényi TC - Soproni FAC 1900 4-1
Üstökös FC-Bácsa - Lébény SE 2-1

 

Duna Takarék Megyei I. tabella:

forrás, táblázat: adatbank.mlsz.hu, fotó: Szmolka Csaba/Tatabánya

e-max.it: your social media marketing partner

Alsohirdetés

alsoközéphirdetés

 

bal-also-hird

Hirdetés

középső hirdetés

Hirdetés

Jobb also hirdetes